A fejlődő hit

„Hit nélkül pedig lehetetlen Istennek tetszeni; mert aki Isten elé járul, hinnie kell, hogy ő létezik és megjutalmazza azokat, akik őt keresik" (Zsid 11:6).

„Eljött az idő, amikor nagy áldásokat kell várnunk az Úrtól. A hit terén magasabb szintre kell felérnünk. Túl kevés a hitünk! Isten Igéje az erősségünk, amit úgy kell fogadnunk, hogy egyszerűen elhisszük minden szavát.

Ezzel a bizonyossággal nagy dolgokat igényelhetünk, és azok a hitünk szerint megadatnak nekünk…

A hitből fakadó munka többet jelent annál, mint gondolnánk. Azt jelenti, hogy az ember őszintén ráhagyatkozik Isten puszta szavára. A tetteinkkel kell bemutatni, hogy hisszük: Isten meg is teszi, amit mondott. A természet és a gondviselés kerekei nem foroghatnak hátrafelé, és nem is állhatnak egy helyben. Hitünknek állandóan fejlődni, munkálkodni kell; olyan hittel kell rendelkeznünk, ami szeretet által hat és az önzés minden szikrájától megtisztítja a szívet. Nem önmagunkra, hanem Istenre kell hagyatkoznunk. Nem szabad hitetlenséget ápolni magunkban. Legyen olyan hitünk, amely szó szerint veszi Isten ígéreteit…

Az igaz hit abban áll, ha az ember azt teszi, amiben Isten örömét lelte, és nem olyan dolgokat eszkábál össze, amelyek az Úr tetszését nem nyerik el. A hit gyümölcsei az igazságosság, az igazság és a kegyelem. Isten törvényének fényében kell járnunk, akkor pedig jócselekedeteink lesznek hitünk gyümölcsei, amelyek naponta megújult szívünkből fakadnak. Először a fát kell meggyógyítani, csak azután lehetnek jó gyümölcsei. Teljesen Istennek kell szentelnünk magunkat. Először az akaratunkat állítsuk helyre, csak azután számíthatunk a jó gyümölcsre. Nem lehet rendszertelen a vallásunk. „…akármit cselekesztek, mindent az Isten dicsőségére míveljetek” (1Kor 10:31).

Ó, milyen hatalmas tér tárult elénk! Népünket minden nap mélyen át kell hatnia a Szentléleknek. A szeretet által munkálkodó hitnek, az Istentől származó hitnek kell élnie bennünk. A szövetbe az önzés egyetlen szála sem kerülhet. Ha szeretet által munkálkodó hit él bennünk, mint ami Krisztus életében is megmutatkozott, annak szövete szilárd lesz; az lesz a gyümölcse az Istennek alávetett akaratnak. De addig nem lakhat bennünk Krisztus, és addig nem lehet szeretettel munkálkodó, a lelket megtisztító hit bennünk, amíg az én meg nem hal” (Ellen G. White: That I May Know Him. 226. old.).

2009. 1. negyedév

A prófétaság ajándéka – a Szentírásban és az adventtörténelemben

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: