„A szélnek útja"

E HETI TANULMÁNYUNK: Prédikátor 11:1–12:2*

„Miképpen hogy nem tudod, melyik a szélnek útja, és miképpen vannak a csontok a terhes asszony méhében; azonképpen nem tudod az Istennek dolgát, aki mindeneket cselekszik"

(Préd 11:5).

Az ókori görögök hittek a végzetben, abban, hogy az ember sorsát előre eldöntik az istenek, és azon nincs mód változtatni. Ezt a gondolatot fogalmazta meg Homéros is Ilias című művében, amikor Hektór, a vitéz trójai harcos a feleségéhez szól (aki könyörgött neki, ne menjen vissza a csatába, mert féltette, hogy odavész). „Sorson felül engem más Hádésra sosem vett; csakhogy a végzet elől, azt mondom, senkise futhat, jótól vagy rossztól" – (Homéros: Ilias. Budapest, 1952, Szépirodalmi Könyvkiadó. 125. old.).

A Bibliában azonban mást találunk. Nem vagyunk a végzet játékszerei. Sorsunk nincs előre meghatározva azon túl, hogy Isten azt szeretné: örök életre jussunk Jézus Krisztussal (Ef 1:1–11). Isten azt akarta, hogy mindannyian üdvösségre leljünk Jézusban. Ezért halt meg az Úr az egész világért, kivétel nélkül mindenkiért.

Mégsem jutunk mind üdvösségre. Éppen ez bizonyítja, hogy sorsunk nincs előre megpecsételve, jövőnk nyitott. Meg kell hoznunk saját döntéseinket, amelyek végül meghatározzák sorsunkat. A héten tovább kutatjuk Salamon bölcs mondásait a választásokkal kapcsolatban. Nekünk, szabad akarattal rendelkező lényeknek kell határoznunk, még ha időnként magukkal is sodornak az erőnket felülmúló események. Meglehet, az események nem tőlünk függnek, tetteink azonban már igen!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
2007. 1. negyedév

A prédikátor könyve

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: