TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA: Ellen G. White: Az apostolok története, 200–202. old.; Krisztus példázatai, A megbocsátás mértéke c. fejezete, 163–168. old. Jogos harag. „Igaz, van egy olyan méltatlankodás, mely Krisztus követőinek esetében is jogos. Ha azt látják, hogy Istent nem tisztelik, szolgálatát megvetik, ha azt látják, hogy az ártatlant elnyomják – akkor jogos felháborodás kavarja fel lelküket. Az ilyen, érzékeny erkölcsiség szülte harag nem bűn. De aki úgy érzi, hogy minden képzelt sértés miatt haragra gerjedhet, neheztelhet, az szívét Sátánnak nyitja meg. A keserűséget, ellenségeskedést ki kell űzni a lélekből, ha összhangban akarunk maradni a mennyel" (Ellen G. White: Jézus élete, 254–255. old.).
BESZÉLGESSÜNK RÓLA!
1. Milyen társadalmi beidegződés teremthet olyan légkört a környezetünkben, amely miatt elnézik a családon belüli erőszakot? Mit tehet a csoportunk azért, nehogy ez a magatartás ránk is hasson?
2. Ha van valaki, aki (természetesen a megfelelő kereteken belül) kész rá, beszéljen arról, hogyan dolgozza fel családjuk a problémákat! Mit tanultak saját tapasztalataikból, ami mások segítségére is lehet?
3. Mi a különbség a megbocsátás és aközött, amit néha összekevernek vele, azaz a tűrés, a vétkes mentegetése, a következmény tompítása vagy a fájdalmat okozó bánásmód kimagyarázása között? Miért olyan fontos tisztán látni a különbséget?
ÖSSZEFOGLALÁS: Számíthatunk arra, hogy minden közeli kapcsolatban előfordul néha súrlódás. A keresztényeknek általában sikerül a legkevesebbre csökkenteni a nézeteltérések kialakulását, és sokszor fel tudják oldani a meglévő feszültséget. Fontos ezért imádkozni, és a Szentírásnak az emberi kapcsolatokra vonatkozó tanításait alkalmazni.
Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!