BŰNTEHERTŐL SZABADON

„Nincsen azért immár semmi kárhoztatásuk azoknak, akik Krisztus Jézusban vannak, kik nem test szerint járnak, hanem Lélek szerint” (Róm 8:1).

Egy fiatal nőt brutális kegyetlenséggel meggyilkoltak, az elkövetőt nem találták. A rendőrök csapdát akartak állítani, ezért egy lehallgató készüléket rejtettek a nő sírjába. Hónapokkal később egy este egy fiatal férfi ment a sírhoz, zokogva térdre esett, úgy könyörgött a nő bocsánatáért. A szavait lehallgató rendőrök természetesen letartóztatták a bűncselekmény elkövetése miatt.

Mi hajtotta a férfit a sírhoz? A bűntudat, mi más?

Természetesen mi soha nem követtünk el olyan szörnyűséget (remélhetőleg), mint ez a fiatalember, de mindannyian bűnösök vagyunk, mindannyian tettünk valamit, amit szégyellünk, amit szeretnénk visszafordítani.

Hála Jézusnak és az új szövetség vérének, egyikünknek sem kell a bűn stigmájával élni! A mai bibliavers értelmében Isten nem kárhoztat bennünket többé. A legfőbb Bíró olyannak tekint minket, mintha nem követtük volna el azokat a dolgokat, amelyek bűntudatot váltanak ki belőlünk.

Hogyan világítanak rá a következő versek Róm 8:1 értelmére? Jn 5:24; Róm 3:24-25; 2Kor 5:21

Az Úrral való szövetséges élet egyik nagy ígérete, hogy nem kell többé a bűntudat súlya alatt maradnunk. A szövetség vére miatt Isten leveheti rólunk a bűnterhet, rólunk, akik eldöntöttük, hogy szövetségi kapcsolatba lépünk vele; akik eldöntöttük, hogy a hit, a megtérés és az engedelmesség feltételeihez tartjuk magunkat. Amikor Sátán azt akarja a fülünkbe súgni, hogy gonoszok, rosszak vagyunk, túl nagyok a bűneink ahhoz, hogy Isten elfogadjon, mi is folyamodhatunk ahhoz, amit Jézus tett a pusztai megkísértésekor: idézhetjük a Szentírást. Az egyik legjobb idézet ilyenkor Róm 8:1. Ez nem jelenti azt, hogy tagadnánk a bűn valóságát az életünkben. Viszont az Úrral való szövetségi kapcsolatunk miatt nem kell többé a bűn kárhoztatása alatt élnünk. Jézus megfizette értünk a büntetést, most pedig az Atya színe előtt állva könyörög értünk, a saját vérét, a saját igazságát mutatja fel a mi bűneink helyett.

Mit változtat már most az életünkön az, hogy az Úr megbocsátott nekünk, bármilyen bűnt követtünk is el? Ennek fényében hogyan tudunk jobban viszonyulni azokhoz, akik vétettek ellenünk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: