ISTENNEK A SZÍVBEN VÉGZETT MUNKÁJA

Amikor Júda déli országa a végnapjait élte és a népet Babilonba hurcolták fogságba, Jeremiás próféta által Isten bejelentette az „új szövetséget”. Először itt találkozunk a Bibliában ezzel a képpel. Persze amikor (úgy százötven évvel Jeremiás kora előtt) Izrael északi királyságának tíz törzse a pusztulás szélére került, Isten már említett egy másik szövetséget, akkor Hóseás próféta által (Hós 2:18-20).

Olvassuk el Hós 2:18-20 verseit, és figyeljük meg a párhuzamot aközött, amit az Úr itt, illetve amit Jer 31:31-34 szakaszában mondott! Milyen hasonlattal találkozunk mindkét esetben? Mit árul ez el a szövetség alapvető jelentőségéről és természetéről?

Történelmi pillanatokban, amikor a nép lázadása és hitetlensége akadályozta Istennek a szövetséges népére vonatkozó terveit, az Úr prófétákat küldött, hogy hirdessék: még nem ért véget Istennek a hűségeseivel kötött szövetsége. Bármennyire hitetlenné is váltak az emberek, akármilyen mélyre süllyedtek a hitehagyásban, a lázadásban és az engedetlenségben, az Úr kijelenti, hogy kész szövetségi kapcsolatba lépni mindazokkal, akik hajlandóak megtérni, engedelmeskedni és igényelni az ígéreteit.

Keressük ki az alábbi verseket! Nem említik ugyan konkrétan az új szövetséget, mégis milyen elemek vannak bennük, amelyek az amögött meghúzódó elveket tükrözik?

Ez 11:19 

Ez 18:31 

Ez 36:26 

„Olyan szívet adok nekik, amellyel megismernek engem, hogy én vagyok az ÚR” (Jer 24:7, ÚRK) – jelenti ki Isten. „Eltávolítom testükből a kőszívet, és hússzívet adok nekik” (Ez 11:19, ÚRK). „Új szívet… és új lelket adok belétek… Lelkemet adom belétek” (Ez 36:26-27, ÚRK). Istennek ez a munkája képezi az új szövetség alapját.

Mit felelnénk, ha valaki ezt mondaná nekünk: „Új szívet szeretnék, arra vágyom, hogy a szívembe legyen írva a törvény, szeretnék olyan szívet, ami ismeri az Urat – de nem tudom, hogyan kaphatom meg!”


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: