Olvassuk el Jer 31:31-34 verseit, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1. Ki kezdeményezte a szövetséget?

2. Kinek a törvényéről van itt szó? Milyen törvény ez?

3. Mely versek emelik ki azt, hogy Isten kapcsolatot keres a népével?

4. A szövetséges kapcsolatnak Isten melyik tette képezi az alapját?

Világos, hogy az új szövetség nem sokban különbözik a régitől, amit Isten a Sínai-hegynél kötött Izraellel, és ami valójában nem avult el, nem vált idejétmúlttá. Csak azzal volt a probléma, hogy megtörték (lásd Jer 31:32).

Az iménti kérdésekre adandó minden választ megtalálunk ebben a négy versben, ami azt bizonyítja, hogy az „ó szövetség” számos része megmarad az újban is. Az „új szövetség” bizonyos értelemben „megújult szövetség”, az előző kiegészítése, teljessé tétele.

Összpontosítsunk Jer 31:34 utolsó részére, amelyben az Úr kijelenti, hogy megbocsátja népe bűnét, gonoszságát! Törvényét a szívünkbe írja, belénk helyezi, miközben továbbra is hangsúlyozza, hogy megbocsátja bűneinket és gonoszságunkat, amelyek megszegik a szívünkbe írt törvényt. Látni bizonyos ellentmondást vagy feszültséget e két gondolat között? Ha nem, miért nem? Mit jelent Róm 2:15 versében az, hogy Isten a szívünkbe írja törvényét? Lásd még Mt 5:17-28!

A mai igeszakaszok alapján mit felelnénk arra a felvetésre, miszerint a Tízparancsolat (vagy konkrétan a szombat parancsolata) érvénytelenné vált az új szövetség alatt? Van egyáltalán bármi ezekben a versekben, ami erre mutat? Viszont hogyan lehet ebből a szakaszból éppen a törvény állandóságát bizonyítani?