IZRAEL KIVÁLASZTÁSA (5Móz 7:7)

A zsidó hagyomány tanítása szerint Isten csak azért kötött szövetséget Izraellel, mert más népek előbb visszautasították az ajánlatát. Erre az álláspontra ugyan nincs bibliai bizonyíték, azt mégis segít megérteni, hogy az Úr semmiképpen sem azért választotta ki a héber népet, mert megérdemelték volna az Úrtól kapott nagy megtiszteltetést és kiváltságot. Nem voltak érdemeik, amelyek méltóvá tették volna őket Isten szeretetére és arra, hogy saját népének válassza őket. Kis létszámú, rabszolgaságba döntött törzsek voltak, politikai és katonai értelemben gyengék. Kulturális és vallási szempontból is vegyes háttérrel rendelkeztek, jelentős befolyás nélkül. Izrael kiválasztatásának alapvető oka tehát Isten szeretetének és kegyelmének a titka.

A kiválasztás gondolatához azonban körültekintéssel forduljunk, hiszen megvan a teológiai félreértések lehetősége. Mire választotta ki Isten Izraelt? Üdvösségre választotta ki, míg mindenki mást kárhozatra szánt volna? Vagy inkább eszközeiként akarta őket felhasználni, hogy bemutassák a világnak mindazt, amit ők megismerhettek? Az alábbi versek hogyan mutatnak rá a válaszra?

2Móz 19:6 

Ézs 56:7 

Zsid 2:9 

Mint hetednapi adventisták, általában Izrael mai megfelelőiként gondolunk magunkra, akiket elhívott az Úr, nem azért, hogy egyedül bennünket üdvözítsen, hanem hogy a megváltás üzenetét hirdessük a világnak a hármas angyali üzenet összefüggésében. Röviden: hisszük, hogy olyan mondanivalónk van, amiről más nem beszél. Alapjában véve ez volt a helyzet az ókori Izraellel is. Istennek nem az volt a célja a héber nép kiválasztásával, hogy valamiféle exkluzív klubként csak maguknak tartsák meg az üdvösség, a megváltás ígéretét. Ellenkezőleg! Hisszük, hogy Krisztus az egész emberi családért meghalt (Zsid 2:9), tehát az Izraelnek felajánlott üdvösséget az Úr az egész világnak felkínálja. Izraelnek kellett volna bemutatni a megváltást, és Isten bennünket is ugyanezért hívott el.

Gondoljunk a saját szerepünkre a gyülekezetben! Mivel mozdíthatjuk elő azt a munkát, amire Isten elhívott bennünket? Ne feledjük, ha nem segítünk tevékenyen, valószínűleg inkább az útban állunk valamennyire!


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: