A MESSIÁS ÍGÉRETE, 1. RÉSZ

„…és benned és magzatodban áldatik meg a föld minden nemzetsége” (1Móz 28:14, ÚRK).

„Ha pedig Krisztuséi vagytok, tehát az Ábrahám magva vagytok, és ígéret szerint örökösök” (Gal 3:29).

Isten többször is mondta Ábrahámnak, hogy az utódjában, leszármazottjában áldatik meg a föld minden nemzetsége (lásd még 1Móz 12:3; 18:18; 22:18). Ez a csodálatos szövetségi ígéret azért hangzott el ismételten, mert ez a legfontosabb, a legmaradandóbb ígéret, értelmet ad az összes többinek. Egyrészt a zsidó nép felemelkedéséről szólt, akik által az Úr a föld minden családjának tanítást akart adni az igaz Istenről és a megváltási tervéről. Egészében azonban csak az Ábrahám magvából való Jézus Krisztus személyében teljesedett be, hiszen a kereszten Ő fizetett meg a föld minden nemzetségének bűneiért.

Gondoljunk az özönvíz után elhangzott szövetségi ígéretre (amelyben az Úr megfogadta, hogy nem pusztítja el újból a világot víz által)! A Jézusban talált megváltás nélkül végeredményben mennyi jó származna ebből? A Krisztusban nyerhető örök élet ígérete nélkül mi hasznunk lenne Isten többi ígéretéből?

Hogyan érted azt, hogy Jézus által Ábrahámban „áldatik meg a föld minden nemzetsége”?

Vitathatatlan, hogy a világ Megváltójának szövetségi ígérete Isten legnagyszerűbb kijelentése. Maga a Szabadító lett az eszköz, aki eleget tett a szövetségi kötelezettségeknek és aki az összes többi ígéretet valóra váltja. Isten mindazokat Ábrahám családjába tartozónak és az ígéret örököseinek nyilvánítja, legyenek akár zsidók, akár pogányok, akik szövetségre lépnek vele (Gal 3:8-9, 27-29). Örök életet ígér nekik a bűntelen környezetben, ahol soha többé nem lesz gonoszság, fájdalom és szenvedés. Van ennél nagyszerűbb ígéret?

Miért olyan vonzó számunkra az az ígéret, hogy örökké élhetünk a bűntől és szenvedéstől mentes világban? Lehetséges, hogy azért vágyódunk annyira utána, mert Isten eredetileg erre teremtett meg, ez volna a természetes a számunkra?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 2. negyedév

Az ígéret: Isten örök szövetsége

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: