NOÉ (1Móz 6:9)

Az özönvíz előtti világ gonoszságát leíró versekből kiemelkedik Noé, aki egészen más, mint a környezete. Olvassuk el az iménti igehelyet, és figyeljük meg azt a három pontot, amit a Biblia megemlít róla! Írjuk le, hogy szerintünk mit jelentenek ezek!

Noé „igaz” ember volt 

Noé „tökéletes” ember volt 

„Istennel járt” (ÚRK) 

Egyértelmű, hogy Noé üdvözítő kapcsolatot ápolt az Úrral. Isten fel tudta használni, mert hallgatott rá, engedelmeskedett neki és bízott benne. Ezért vihette végbe az Úr a terveit általa, ezért is nevezte Péter az Újszövetségben úgy, hogy „az igazság hirdetője” (2Pt 2:5).

Hogyan világít rá Noé és az Úr kapcsolatára 1Móz 6:8 verse?

A kegyelem szó itt fordul elő a Szentírásban először, és világos, hogy ugyanolyan jelentéssel, mint az újszövetségi utalásokban, amelyek Istennek a bűnösök iránti könyörületes, meg nem érdemelt jóindulatát érzékeltetik. Ezért látnunk kell, hogy még ha „igaz, tökéletes férfiú” is volt Noé, bűnös emberként, érdemtelenül ő is Isten kegyelmére szorult. Ebben az értelemben nem különbözött egyikünktől sem, akik őszintén igyekszünk követni az Urat.

Noé Isten kegyelmére szorult, mint ahogy mi mindannyian. Ennek fényében vizsgáljuk meg a saját életünket és kérdezzük meg magunktól: Vajon rólam is elmondható, mint Noéról, hogy „igaz, tökéletes” vagyok és Istennel járok? Írjuk le a gondolatainkat ezzel kapcsolatban, és aki kész rá, mondja is el szombaton a csoportban!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: