Olvassuk el 2Móz 6:1-8 szakaszát, majd válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1. Milyen szövetségre utalt Isten? Lásd 1Móz 12:1-3!

2. Hogyan tekinthető a kivonulás a szövetségi ígéret teljesítésének?

3. Milyen párhuzamok fedezhetők fel abban, amit Isten itt ígért a népnek és amit Noénak mondott az özönvíz előtt?

A kivonulás után, a Sínainál Izrael népe a szolgaságból való megszabadítás összefüggésében (2Móz 20:2) lépett a szövetségbe. Ebben benne foglaltatott, hogy milyen áldozatot rendelt el Isten az engesztelésért és a bűnbocsánatért. Ezért a többihez hasonlóan ez is a kegyelem szövetsége volt: Isten kiterjesztette kegyelmét a népére. Ez a szövetség többféleképpen is megerősítette az Ábrahámmal kötött szövetség hangsúlyos pontjait:

Isten különleges kapcsolatba lép a néppel (vö. 1Móz 17:7-8; 2Móz 19:5-6).

Nagy néppé lesznek (vö. 1Móz 12:2; 2Móz 19:6).

Szükséges az engedelmesség (vö. 1Móz 17:9-14; 22:16-18; 2Móz 19:5).

„Figyeljük meg itt a sorrendet! Először az Úr megmenti Izraelt, majd átadja nekik törvényét, hogy megtartsák azt. Ugyanez a sorrend igaz az evangéliumra is. Krisztus először megszabadít a bűntől (lásd Jn 1:29; 1Kor 15:3; Gal 1:4), majd élővé teszi bennünk a törvényét (Róm 4:25; 8:1-3; Gal 2:20; 1Pt 2:24)” (The SDA Bible Commentary. 1. köt. 602. o.).

Olvassuk el 2Móz 6:7 versét! Mi emelkedik ki leginkább az első részé­ben, amikor az Úr azt mondja Izraelnek, hogy az Ő népe lesznek, Ő pedig az Istenünk? Figyeljük meg itt a dinamikát: valamivé lesz a nép az Úr számára, Isten pedig az ő számukra. Az Úr különleges módon akar viszonyulni hozzájuk, de azt is megkívánja, hogy a nép is úgy viszonyuljon hozzá. Vajon nem ilyen kapcsolatot szeretne velünk ma is? 2Móz 6:7 versének első része tükrözi-e az Úrral való személyes kapcsolatunkat, vagy csupán a nevünk szerepel az egyházi nyilvántartásban? Ha igennel feleltünk a kérdés első felére, indokoljuk meg a válaszunkat!