A Biblia kijelenti, hogy Isten az embert – a férfit és a nőt – a saját képére teremtette (1Móz 1:27). Ennek alapján válaszoljunk az alábbi kérdésekre!

1. Mit jelent az, hogy Isten a saját képére teremtett bennünket? Milyen tekintetben vagyok „Isten képe”?

2. Mózes első könyvének beszámolója szerint az emberen kívül teremtett az Úr mást is a saját képére? Ha nem, az mit árul el egyedi státuszunkról, szemben a többi földi teremtménnyel? Milyen tanulságot szűrhetünk le ebből az ellentétből?

3. Még mit találunk az emberiség megteremtésének a történetében, ami az Úr többi alkotásától különválasztja az embert? Lásd 1Móz 2:7, 18-15!

Istenről ugyan emberi kifejezésekkel tudunk csak beszélni, de nem feledkezhetünk el arról, hogy Ő lelki természetű (Jn 4:24), akinek isteni tulajdonságai vannak. Mindössze annyit mondhatunk, hogy fizikai, szellemi és lelki természetünkkel bizonyos módon tükrözzük a Teremtő Istent. Hogy mennyi maradt meg ebből bennünk, azt még titok övezi, legalábbis számunkra. A Bibliában azonban hangsúlyt kap az értelmünk lelki és szellemi oldala is, mint amit fejleszthetünk és erősíthetünk. Az emberi értelem sajátságos volta teszi lehetővé, hogy olyan kapcsolatban álljunk Istennel, ami lelkileg táplál, erősít, amire a földi teremtett világ többi része úgy tűnik, nem képes.

Figyeljük meg a nő teremtéséről szóló leírás sajátosan egyedi voltát! A nőknek és a férfiaknak egyaránt különleges kiváltsága, hogy Isten a saját képére alkotta meg őket. A teremtési történetben semmiféle utalást nem találunk arra, hogy az egyik alsóbbrendű volna a másiknál. Maga Isten teremtette meg mindkettőjüket, ugyanabból az anyagból, kezdettől fogva egyenlővé téve őket, és különleges kapcsolatot alakított velük. Ugyanúgy lehetőségük volt erősíteni Istentől kapott jellemüket, hogy azzal az Urat dicsőítsék.

„Isten maga adott társat Ádámnak. Ő szerzett neki ťsegítőtársatŤ – neki megfelelő segítőt, hozzá szabott társat, aki egy lehetett vele szeretetben és megértésben. Isten Évát egy bordából teremtette, amelyet Ádám oldalából vett ki, jelezve, hogy nem uralhatta fejként Ádámot, nem taposhatta lábbal őt mint alsóbbrendűt, hanem mellette kellett állnia mint vele egyenlő, akit Ádám szeret és véd” (Ellen G. White: Pátriárkák és próféták. Budapest, 1993, Advent Kiadó, 20. o.).