Ézs 52:13–53:12 szakasza a „szenvedő Szolga verse”. Ezért is kapta Ézsaiás „az evangélium prófétája” címet. Bár kifejezetten rövid, minden egyes mondata mély jelentőséggel teljes, felfedi Isten képzeletet felülmúló küldetésének lényegét, hogy meg akarja menteni a bűnbe süllyedt és elveszett emberiséget.
Ez Ézsaiás próféta könyvének „kemény” eledele. Azzal készítette fel rá a közönségét, hogy a könyve első felétől kezdve építette fel a Messiás motívumát. A Messiás földi életútját követve a fogantatásától és a születésétől indult (Ézs 7:14), majd Dávid házából való isteni királyként mutatta Őt be (Ézs 9:6-7). Kifejtette, hogy milyen munkát fog elvégezni Izrael helyreállítása érdekében (Ézs 11:1-16), illetve összefoglalta csendes szolgálatát, amivel szabadulást hoz az igazságtalanságból és a szenvedésből (Ézs 42:1-7). Ezek után Ézsaiás felfedte, hogy a Messiás nagy drámájában először látjuk a tragédiát, majd csak azután jön el a felmagasztalás pillanata (Ézs 49:1-12; 50:6-10). A szenvedő Szolgáról szóló vers a tragédia legmélyére hatol.
Lapozzunk vissza az előző bekezdés szakaszaihoz! Olvassuk át, hogy mit mondanak el Jézusról, a Messiásról! Hogyan segítenek felkészülni az 52. és az 53. fejezetekben következőkre?
Ézs 52:13–53:1 része olyan előnézettel kezdi a verset, amiben szembetűnő az ellentét: a Szolga sikeres lesz és Isten felmagasztalja Őt, viszont az ábrázata felismerhetetlenné torzul. Ki hinné?
Ézs 53:2-3 szakasza megkezdi a fájdalmas leereszkedést a Szolga előtörténetétől és átlagos megjelenésétől a bánatáig és az elutasításáig. Ézs 53:4-6 részében a próféta megáll, hogy elmagyarázza: az Ő szenvedése valójában a mi büntetésünk, amit azért visel el, mert így gyógyíthat meg bennünket. Ézs 53:7-9 szakasza tovább követi a Szolga útját a sír felé.
Ézs 53:10-12 szakaszában a Szolga felemelkedik a kiemelt jutalmához, amit Ézs 52:13 versében a költemény előre megmondott. Még hozzáteszi, hogy Isten akaratából áldozza fel magát, mások megmentése érdekében.
Vessük össze ezt a költeményt Fil 2:5-11 „völgy” alakú szerkezetével, ahol Jézus Isten formájában indul, de megüresíti önmagát, hogy felvegye magára az emberiség szolgai alakját, egészen megalázza magát a halálig, a legalávalóbb halálnemmel hal meg: ami a kereszthalál. Így Isten felmagasztalja Őt, hogy mindenki Úrként ismerje el (vö. Ézs 49:7).
Letöltés |