Hogyan bontja ki tovább Ézsaiás próféta könyve 40. fejezete Isten irgalmának és hatalmának gondolatait?

Az egész fejezetben összefonódik (lásd lejjebb), sőt egymásba olvad Isten kegyelme és hatalma, mert mindkettőre szükség van ahhoz, hogy Isten meg tudja menteni a népét. Üdvözíteni akarja őket, mert irgalmas. Képes is megmenteni, van rá hatalma.

Kegyelem (Ézs 40:1-5): vigasztalás, az Úr eljön, megszabadít.

Hatalom (Ézs 40:3-8): dicsőség, állandóság, szemben az emberi gyengeséggel.

Kegyelem (Ézs 40:9-11): a szabadulás jó híre, a nép Pásztora.

Hatalom (Ézs 40:12-26): a senkihez nem fogható Teremtő.

Kegyelem (Ézs 40:27-31): a Teremtő erőt ad a fáradtaknak.

Miután Ézsaiás bemutatta Isten hatalmát a dicsősége és állandósága fényé­ben (Ézs 40:3-8), tovább beszél az erejéről és mindenek feletti bölcsességéről, ami mellett a föld és az emberek eltörpülnek (Ézs 40:12-17). Költői kérdéseivel és a földre, illetve annak részeire vonatkozó élénk párhuzamai­val a próféta írói stílusa itt nagyon is emlékeztet arra, amit Isten mondott Jób kérdésére (Jób könyve 38–41. fejezetek).

Mi a válasz Ézsaiás költői kérdésére: „És kihez hasonlítjátok az Istent” (Ézs 40:18)?

Ézsaiás számára egyértelmű a válasz, ahogy Jóbnak is az volt: senkihez. Istent nem lehet senkihez hasonlítani! A próféta viszont a saját kérdése fonalát továbbfűzve rátér arra, amit sok ókori ember kifejezett a tettével: Istent a bálványokhoz hasonlították (Ézs 40:19-20). Ézsaiás erre a gondolatra felel. Eleve bolondságnak tűnik, hogy Istent egy szoborhoz hasonlítják. Hogy megértsék szavai lényegét, kiemeli az Úr egyedi voltát, és leszögezi azt a cáfolhatatlan érvet, hogy Ő a szent Teremtő (Ézs 40:21-26).

Hogyan leplezi le a 27. vers a nép hozzáállását, akikhez Ézsaiás szólt? Hogyan eshetünk bele mi is ugyanennek a hozzáállásnak a csapdájába?

Isten azért küldte ezt az üzenetet, hogy megvigasztalja a népét. Mint Jóbot, a jellemét illetően őket is összezavarta és elcsüggesztette a szenvedés.