ISTEN HARAGJÁNAK BOTJA (Ézs 9:8–10:34)

Ez a szakasz magyarázza Ézs 9:1-5 részét, ami szabadulást ígér az elcsüggedt, meggyötört nép számára, amelyik az okkultizmusban bízott és katonai hódítás, elnyomás áldozata lett: „az őt nyomorgatónak botját összetöröd, mint a Midián napján” (Ézs 9:4).

Olvassuk el a fenti igeszakaszban Isten népe szenvedésének történetét! Vessük össze a 3Móz 26:14-39 részében található átkokkal! Isten miért külön szakaszokban és nem egyszerre büntette meg a népét? Mit árul ez el a jelleméről és a céljairól?

Ha Isten el akarta volna pusztítani a népét, akkor azonnal átadhatta volna őket az asszíroknak. Viszont türelmes volt: „mert nem azt akarja, hogy némelyek elvesszenek, hanem azt, hogy mindenki megtérjen” (2Pt 3:9, RÚF). Amint a „bírák” idejében, úgy Isten ekkor is megengedte, hogy Júda és Izrael népe megtapasztalja balgaságuk bizonyos következményeit, és így mérjék föl, mit is tettek, illetőleg lehetőségük legyen jobb döntést hozni. Amikor kitartottak a bűn mellett, megkeményítették a szívüket Istennel és a prófétái által küldött üzeneteivel szemben, akkor visszavonta róluk védelmét. Ők azonban továbbra is lázadtak. Ez a folyamat addig húzódott lefelé tekeredő spirálként, amíg már nem volt más lehetőség Isten számára.

Olvassuk el Ézs 9:8–10:2 szakaszát! Milyen bűnöket követett el a nép? Ki ellen vétettek? Ki bűnös közöttük?

A szabad akarat valóságát figyelhetjük meg itt is, mint az egész Bibliában. Isten szabadnak alkotta meg az embert (így kellett tennie, különben nem tudnánk igazán szeretni Őt), a szabadság pedig a rossz lehetőségét is magában foglalja. Bár Isten időről időre magához akar minket vonzani szeretetének és jellemének kinyilvánításával, azt is megengedi, hogy szembesüljünk rossz döntéseink gyümölcsével, értsd: a fájdalommal, a szenvedéssel, a félelemmel, a zűrzavarral és így tovább, mivel ez segít felismernünk, hová vezet, ha elfordulunk tőle. Ám gyakran még ezek sem veszik rá az embert, hogy elhagyja a bűnt és az Úrhoz térjen. Csodálatos dolog a szabad akarat, nem lennénk nélküle emberek, de jaj azoknak, akik visszaélnek vele!

Hogyan használta fel Isten a saját életünkben a szenvedést arra, hogy letérítsen bennünket a rossz útról? (Vagy előfordulhat, hogy még mindig nem értjük az üzenetet?)


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2021. 1. negyedév

Ézsaiás: Vigasztaljátok népemet!

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: