VITÉZ CZIKORA ANDRÁS: ÖNVIZSGÁLAT

Ki vagyok én? – Önmagamtól kérdem,

tán vadvizek árján egy apró buborék,

minek árnya sem látszik a mélyben,

s örvénybe, viharos szél sodorna odébb.

Időnek síkján, röpke pillanat,

ami egy villanás, lét és nemlét között.

Földi sárgolyón élni – ennyi csak,

ahol minden véges és nem lehet örök.

„A nagy tónál partmenti kő a kordon,

mely vélt szabadságot árnyként fenyeget.

Félelmeim magamba zárva hordom

gyötrő korlátot látva már eleget.

Oly sokan álltak már a büszke parton

figyelve mélybetűnt alkonyi eget,

az idő tovaszáguld, nincsen pardon

az elmúlásban, a sors már sepreget.”

Magányomban sem voltam egyedül,

hármas Istenség velem: A „VAGYOK”,

hárfa húrokon, ha ének rezdül,

lelkem, égbe viszik angyalok.

A hitehagyás, szívembe nyilall;

immár teljesül a prófécia:

Pál apostolnak a szavaival,

„s megméretik az Embernek Fia.”

Hűl a Szeretet: világi hatás;

hiszem és vallom, jön ISTEN FIA:

egy öröklétre a feltámadás,

s mennybe emel a hitbuzgó ima.

2021. 1. negyedév

Ézsaiás: Vigasztaljátok népemet!

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: