TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, „Az eljövendő világ iskolája” c. fejezet, 297-305. o.; A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, „A küzdelem véget ér” c. fejezet, 563-578. o.

„Az oroszlán, amitől itt félnünk és rettegnünk kell, leheveredik majd a bárány mellé. Az új földön mindenütt béke és összhang lesz. A fák magasak, sudárak lesznek, formájuk nem sérül… Mindaz, ami földi otthonunkban szép, terelje a gondolatainkat mennyei hazánk kristályfolyójára, zöld mezőire, hajladozó fáira és buzgó forrásaira, a ragyogó városra és a fehérruhás énekesekre, a csodaszép világra, amit egyetlen művész sem képes lefesteni és halandó szava nem tud leírni. Képzeljük el a megváltottak otthonát, és ne feledjük, hogy szebb lesz, mint amit valaha elgondolhatnánk” (Ellen G. White: Heaven. 133-134. o.)!

„Sokan attól félve, hogy az eljövendő örökség túlságosan anyagi jellegűnek tűnik, azokat az igazságokat is elspiritualizálják, amelyek otthonunkként emlegetik örökségünket. Krisztus – amint tanítványainak ígérte – azért ment el, hogy Atyja házában lakóhelyet készítsen számukra. Akik hisznek Isten Igéjének tanításaiban, azok tudnak a mennyei lakóhelyekről… Az emberi nyelv alkalmatlan arra, hogy megfogalmazza az igazak jutalmát. Csak azok fogják tudni, hogy milyen, akik meglátják. Véges elme képtelen felfogni, hogy milyen dicsőséges lesz a mennyei Éden” (Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, 575. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Beszélgessünk még arról, amit Pascal felvetett, vagyis hogy az emberek oly kevéssé foglalkoznak azzal, amit az örök élet kínál! Mi lehet ennek az oka? Miért nem értelmes ez a hozzáállás?

2) A hitünk szempontjából miért annyira fontos az örök élet reménysége? Miért nem lenne enélkül semmink?

3) Gondoljunk a természet világának elképesztő titkaira! A biológia, a geológia, a csillagászat, a fizika, a kémia szakterületein minden sokkal bonyolultabbnak tűnik, mint ahogyan azt az emberek eredetileg gondolták. Például a tudósok már nem beszélnek „az élet egyszerű formáiról”, mivel kiderült, hogy az élet legegyszerűbb formái nem is olyan egyszerűek. Minden új áttörés, minden új felfedezés mintha még több kérdéshez vezetne. Hogyan mutat ez is arra, hogy mennyit tanulunk majd „az eljövendő világ iskolájában”?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: