A KÖZÖSSÉG IDEJE

Jézus példát mutatott a tanítványainak a zsinagógalátogatás heti szokásának gyakorlására, akik Jézus feltámadása után is követték ezt a mintát, és így tettek Jézus más követői is. A zsinagógák váltak az elsődleges helyszínekké, ahol az apostolok a feltámadásról beszéltek, a szombat pedig a közösségi összejövetelek fontos alkalma volt, amikor tanulhattak. Végtére is Jézus volt a zsidó Messiás, az Ő érkezését jövendölte meg az Ószövetség, amit minden szombaton olvastak a zsinagógában. Mi lehetett volna megfelelőbb hely a hívők számára arra, hogy Jézusról beszéljenek, bizonyságot tegyenek a zsidóknak és mindazoknak, akik félték Istent (lásd ApCsel 13:16, 26)?

Keressük ki a következő igéket! Hogyan tettek bizonyságot Jézus követői a nyilvános tereken? E szakaszokat olvasva gondolkozzunk azon, hogy hol és kihez beszéltek, mit mondtak, milyen eredménnyel! ApCsel 13:14-45; 16:13-14; 17:1-5; 18:4

Az apostolok bizonyságtétele személyes és biblikus volt. Pál részletesen elbeszélte Izrael történelmét, onnan kezdte, hogy „a mi atyáink” Egyiptomban voltak (ApCsel 13:17), majd folytatta a honfoglalással, a bírákon, a királyokon át Dáviddal, aki tökéletes kapcsolódási pont volt Jézushoz.

Pál meg a többiek szintén bemutatták, hogy mennyire érthető, logikus a Szentírás összefüggésében a személyes tapasztalatuk, mindaz, amit felismertek. Információt közöltek, vitáztak, beszéltek. Hatalmas ereje volt a személyes bizonyságtevésüknek és a Szentírásnak, amiről prédikáltak, tanítottak és beszélgettek. Amint az Igéből kitűnik, néhány vallási vezető irigyelte az apostolok hatalmát és azt, amilyen hatást gyakoroltak az emberekre, zsidókra és pogányokra egyaránt.

A Hetednapi Adventista Egyház történelme is mutatja, hogy prédikálással és tanítással/beszélgetéssel mindig teret adunk a bizonyságtételnek meg az igemagyarázatnak. A szombatiskola és az istentisztelet, valamint az egyéb szombati programok (például ifjúsági alkalmak) kombinációja jelentős tanítási alapot biztosít az adventista istentiszteletben. Mindez lényeges a szombati tanuláshoz, persze szükség van még egyéb alkalmakra is.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: