MUNKA ÉS GONDOSKODÁS

A hivatás és a munka életfeladat. Valamennyi fizikai igénybevétellel számolniuk kell azoknak is, akik főként szellemi munkával foglalkoznak, még ha csak a számítógép billentyűjét nyomogatják is.

Mit tudhatunk meg a következő szakaszokból a munkáról – „kezeink” használatáról, arról, amit ez szimbolizál?

5Móz 16:15

Péld 21:25

Préd 9:12

Jer 1:16

Isten lehetőséget ad „kezeink munkájára”, ami megelégedettséggel, örömmel tölthet el (lásd Péld 10:4; 12:13). Az önmegvalósítás kifejezi azt is, hogy minden ember képes elvégezni az életben valamilyen értelmes dolgot. Ennek a lehetősége csupán attól nem lesz nagyobb, ha ismételgetjük: „Hiszem, hogy meg tudom tenni, meg tudom tenni!” Csak az számít, ha az ember ténylegesen el is kezd cselekedni.

A „kezünknek munkája” (Zsolt 90:17) Isten áldása, hogy értelmes életet élhessünk, a terve szerint ugyanakkor ezzel mások javát is szolgálnunk kell. Pál leírja: fontos dolgoznunk, valami hasznosat tennünk, hogy legyen mit adnunk másoknak is. Ő valóban ennek az elvnek a szellemében élt: „sőt magatok tudjátok, hogy amire szükségem volt nekem és a velem levőknek, arról ezek a kezek gondoskodtak. Minden tekintetben megmutattam nektek, hogy ily módon fáradozva kell az erőtlenekről gondot viselni és megemlékezni az Úr Jézus szavairól, mert ő azt mondta: Jobb adni, mint kapni” (ApCsel 20:34-35, ÚRK).

Imádkozzunk mi is úgy, mint Nehémiás: „Azért hát, ó, URam, erősítsd meg a kezemet” (Neh 6:9, ÚRK)!

Szereted a munkádat? Mit tehetnél, hogy még inkább mások áldására legyél vele?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: