TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Két oka van annak, hogy a sok tekintetben helyes következtetésekre jutó tudomány az eredet kérdésében annyira téved: először is a természet világát vizsgáló tudomány csak a természeti világban keresheti a válaszokat; másodszor pedig a tudomány feltételezése szerint a természeti törvények szükségképpen állandóak. Azonban az eredettel kapcsolatban mindkét feltételezés téves. Vegyük az első állítást, ami szerint a természeti eseményeknek csak természetes oka lehet. Ez rendben is van a hurrikánok esetében, de nincs haszna az eredet kérdésében, amikor ezt olvassuk „Kezdetben teremté Isten az eget és a földet” (1Móz 1:1). A természetfeletti létezését tagadó tudomány ugyan mit taníthat az eredetről, ami teljes egészében természetfeletti? Azután jön a természeti törvények változatlansága. Érthető volna, csakhogy Róm 5:12 versében ez áll: „Azért ahogyan egy ember által jött be a bűn a világba, és a bűn által a halál, úgy a halál minden emberre elhatott, mivelhogy mindenki vétkezett” (ÚRK). Ez a természetes környezetben bekövetkezett olyan törést feltételez, ami minőségileg különbözik mindattól, amit ma a tudomány lát. Az a világ, amelyben nem létezik halál, alapvetően különbözik bármitől, amit ma vizsgálhatunk, és csak tévedéshez vezethet, ha azt feltételezzük, hogy nagyon hasonlóak, pedig nem.

A tudomány azért téved tehát az eredet kérdésében, mert tagadja a teremtés két alapvető szempontját: a mögötte lévő természetfeletti erőt, valamint az eredeti teremtettség és a mostani világ közötti hatalmas fizikai változást.

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) A csoportban beszélgessünk a szépségről! Mit nevezünk szépnek? Hogyan határozzuk meg a fogalom jelentését? Mennyiben térhet el másokétól a keresztények felfogása a szépségről?

2) Krisztus ragyogó elméjű tudósként is földre jöhetett volna, hogy nagy jutalmat kapjon korszakalkotó tudományos munkásságáért. Óriási hírnévre tehetett volna szert zenei előadóművészként. Ő azonban egyszerű munkásemberként jött el. Ott volt a teremtéskor, mégis ácsmesternek tanult és engedelmesen teljesítette a kötelességét. Milyen bátorítást találhat ebben mindenki?

3) Nem mindenkinek kell iskolában tanítania, de a keresztények szavaikkal és tetteikkel állandóan tanítják az embereket, akár tudatában vannak ennek, akár nem. Éppen ezért milyen szokásokat ápoljunk, mint akik egyszerre Krisztus tanítványai és a világ tanítói vagyunk?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: