VILÁGOSSÁGKÉNT ÉLNI

Bármerre nézünk, azt látni, hogy mintha a bolygónk önmaga ellen fordult volna – a világosságot felcserélték a sötétséggel. Persze a saját környezetünkben is találkozunk sötétséggel, amikor a magunk helyzetére gondolunk ebben a nehéz világban, és ez igencsak próbára tesz bennünket. Mi magunk is látjuk, hogy borzalmas körülményeket hoz az élet, küzdünk betegségekkel, elveszítjük szeretteinket, családok felbomlanak szakítás és válás miatt, és közben próbálunk valami értelmet találni a társadalom és a kultúra gonosz dolgai között.

Az erkölcsi összeomlás és lelki hanyatlás képei mellett, a külső és belső hangzavarban azt is halljuk, amint Jézus mindannyiunkhoz szól:

„Ti vagytok a világ világossága. Nem rejtethetik el a hegyen épített város. Gyertyát sem azért gyújtanak, hogy a véka alá, hanem hogy a gyertyatartóba tegyék és fényljék mindazoknak, akik a házban vannak. Úgy fényljék a ti világosságotok az emberek előtt, hogy lássák a ti jó cselekedeteiteket, és dicsőítsék a ti mennyei Atyátokat” (Mt 5:14-16). Hogyan kell tehát élnünk? Keresztényként milyen hatásunk legyen az emberekre, hogy meglássák Istent? Mit tanítanak erről ezek a versek?

Vajon hogyan értették Jézus beszédeit a hallgatói, akik a Galileai-tenger partján a tikkasztó nap hevében ültek? A szavait hallgató emberek ismerték a világosságot és a sötétséget. Sokféle sötétségtől félhettek. Római uralom alatt éltek, militarizált társadalomban, ami azonban még telefonok, számítógépek és az internet nélkül is több szempontból működött olyan jól, mint a miénk, de bizonyos tekintetben még ijesztőbb volt.

A rómaiak mindenütt jelen voltak, arra emlékeztetve a hegyoldalon összegyűlt tömeget, hogy hirtelen a kínzókamrákban találhatják magukat vagy egy római kereszten végezhetik lecsupaszítva, ha nem hagynak fel a bajkeveréssel.

Viszont ott volt Jézus, aki arra szólította őket, hogy az életük világítson. Legyenek könyörületesek, tiszta szívűek, törekedjenek a békességre. A keresztény oktatásnak elengedhetetlen része, hogy diákjaink a világ világosságaként éljenek. Meg kell tanítanunk őket arra, hogy választásaikkal és döntéseikkel Isten valóságát és jóságát mutassák be az embereknek.

Hogyan lehet igazán bemutatni Isten valóságát és jóságát?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: