„A SZENTSÉG ÉKESSÉGÉBEN”

Olvassuk el 1Krón 16:1-36 szakaszát, és próbáljuk meg elképzelni a jelenetet! Milyennek gondoljuk? Félelmetesen komolynak, vagy vidámnak, ünnepi hangulatúnak, esetleg mindkettőnek? Mit tanulhatunk ebből a történetből az istentiszteletről? Hogyan tanítsuk Isten tiszteletét, mi jellemezze a gyakorlatunkat?

A szent sátor volt az istentisztelet helye, Isten ott lakozott az ókori Izrael népe között, ott jelentette ki a megváltási tervet. Az istentiszteletben és az arra való képzésben központi volt Jézus és a megváltási terv szerepe, mindezt előre vetítették a sátorszolgálatok. Nem sokat jelentene Isten számtalan, dicséretre, imádatra méltó tette sem az örök élet reménysége nélkül, amit Krisztus áldozati, helyettes kereszthalála által nekünk felkínál.

Továbbá figyeljük meg a szakasz „evangelizációs” irányát is, azt, hogy az egész világnak meg kell ismernie Izrael Istenét!

„Adjatok az Úr nevének dicsőséget, hozzatok ajándékot, és jöjjetek eleibe, imádjátok az Urat a szentség ékességében” (1Krón 16:29). A „szentség ékességében”? Mit jelenthet ez?

Először is gondoljunk arra, hogy milyen visszataszító, romboló, lealacsonyító a bűn! Azt is nehezen tudjuk elképzelni, hogy mennyire gonosz, rettenetes és megalázó istentiszteleti szokásokat követtek az Izraellel szomszédos népek, mint amilyen például a gyermekáldozatok bemutatása volt. Ezek a cselekmények kétségtelenül tükrözték, hogy milyenek voltak az emberek, akik ilyesmit gyakoroltak.

Az ókori Izraelnek viszont szent népnek kellett lennie, el kellett szakadniuk a környezetük gonosz szokásaitól. Isten azt várta tőlük, hogy szívükben és gondolataikban szentek legyenek, ez adott értelmet, szépséget istentiszteletüknek. Az ószövetségi próféták újból és újból hevesen kikeltek azok ellen, akik látszatra imádták az Urat, de gonoszság volt bennük, a szívük távol maradt tőle.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: