LÉLEKBEN ÉS IGAZSÁGBAN

Az Újszövetségben a Mester és a samáriai asszony beszélgetésének története az egyik legszebb beszámoló arról, hogyan segítette Jézus a megtört embereket.

Olvassuk el Jn 4:7-26 verseit! Mit mondott Jézus az istentiszteletről az asszonynak? Egyáltalán hogyan jutottak el az imádat kérdéséhez?

Az asszony az istentisztelet kérdését felhozva próbálta másra terelni a szót, Jézus azonban éppen ezt használta fel arra, hogy mélységes tanítást adjon arról, mit is jelent az imádat és mi tartozik bele. Ezzel kapcsolatban talán az a legfontosabb, amit a 24. versben mondott: „Az Isten lélek: és akik őt imádják, szükség, hogy lélekben és igazságban imádják.”

Az Úr igaz imádatának „lélekben” kell történnie, azaz Isten szeretetéből, a vele való személyes tapasztalatból kell fakadnia. „Egyedül az a vallás vezet Istenhez, amely Istentől jő. Ha helyesen akarjuk szolgálni Őt, az isteni Lélektől kell születnünk. Ő megtisztítja a szívet, megújítja a gondolkodást, új képességgel ruház fel, hogy ismerjük és szeressük Istent. Összes parancsolata iránt készséges engedelmességgel ajándékoz meg. Ez az igazi istentisztelet, a Szentlélek munkájának gyümölcse” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 148. o.).

Az istentiszteletnek ugyanakkor „igazságban” is kell lennie. Fontos helyes ismeretekkel rendelkezni Istenről, arról, hogy ki Ő és mit kíván tőlünk, vagyis számítanak a tantételek. (Sokat jelent például, ha tudjuk, hogy Isten, akit imádunk nem kínozza örökké az embereket a pokol tüzében.)

Az istentiszteletnek tehát két elemét látjuk itt: a tapasztalatot, ami Isten ismeretéből és a neki való engedelmességből származik, valamint az Istenről kinyilatkoztatott objektív igazságot. Igazság nélkül a lélek sekélyes érzelgősséghez vezethet, ami főként szeszélyes érzelmekre épít. Ezzel szemben az igazság lélek nélkül élettelen formalizmusba vihet. Tehát mindkettőre szükségünk van.

Mit jelent „lélekben és igazságban” imádni Istent? Hogyan próbálnánk ezt megtanítani valakinek? Milyen esetben lehet szükség arra, hogy vagy az egyik, vagy a másik oldalt hangsúlyozzuk inkább?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: