Van bennünk vágy az imádatra, amit eredetileg kétségtelenül Isten plántált belénk, de mint minden mást, ezt is eltorzította a bűn. Kezdetben az ember nyilván csak az Urat, a Teremtőt akarta imádni, aki egyedül méltó a dicsőítésre. A bűneset következtében azonban ez megváltozott, méghozzá jelentősen.

Igen, mindannyian imádunk valamit vagy valakit. Ez is magyarázza, hogy az emberiség történelmében mindvégig, még ma is gyakorlat az imádat. Az ókori Egyiptomban imádták a fáraót, máskor, más korban imádták halak, sokfejű istenek és egyéb istenségek szobrait. Voltak, akik a napnak, a holdnak és a csillagoknak hódoltak.

Ma a legtöbb ember túl kifinomult ahhoz, hogy leboruljon egy béka szobra előtt (de Mária szobrával más a helyzet), ami viszont aligha jelenti azt, hogy az emberek, sőt még a világiak is ne imádnának valamit: a pénzt, a hatalmat, a szexet, önmagukat, rocksztárokat, színészeket, politikusokat. Bármi legyen is az, amit a legjobban szeretünk, amire a figyelmünket a leginkább fordítjuk, amiért élünk – azt imádjuk. David Foster Wallace szekuláris író is arra figyelmeztet, hogy ha rossz dolgot imádunk, az „élve fog felfalni”.

Mit tanulhatunk Dániel próféta könyve 3. fejezetéből az igazi istentisztelet fontosságáról?

A három zsidó fiatal nyilván olyan komolyan vette a második parancsolatot (2Móz 20:4-6), ahogyan Isten akarta. Végtére is a Tízparancsolat része, éppen úgy, mint a gyilkosság, a rablás és a többi tiltása. A helyes istentisztelet annyira fontos, hogy Krisztus második adventje előtt, az utolsó napok eseményeiben központi jelentősége lesz. Ezért is kell a keresztény oktatásban kitérni az imádat egész kérdéskörére: Mit jelent? Hogyan kell végezni? Miért olyan fontos? Kit imádunk?

Olvassuk el Jel 14:6-12 verseit! E szakasz szerint tehát mennyire lesz központi szerepe az imádat kérdésének a Krisztus visszatérése előtti végső krízis idején?