AHELYETT, HOGY ELBÚJNÁNK

Olvassuk el 1Móz 3:1-11 verseit! Vajon miért kérdezte Isten Ádámtól, hogy „Hol vagy?”

A bűnesetről szólva a kérdéses gyümölcsöt általában almának szokták mondani, pedig az Igében nem ez áll, hanem az, hogy „a fának gyümölcse” (1Móz 3:3). A gyümölcs fajtája nem számít. Azért volt tilos enni arról a fáról, mert az a bizonyos fa valamit jelképezett – a kísértést, hogy az ember félreállítsa Istent és kijelentse: „Én határozok a saját életemről. A magam istene lehetek. Felülbírálhatom Isten szavát.”

Ádám és Éva élete félresiklott, amikor a kígyó rávette őket, hogy egyenek a fa gyümölcséből. Majd megérezték, hogy Isten ott van a közelben, ezért megpróbáltak elrejtőzni előle „a kert fái között” (1Móz 3:8).

Furcsa, hogy Isten megkérdezte Ádámtól: „Hol vagy?” Pedig biztosan tudta, hogy hol volt. Talán azért tette fel a kérdést, hogy segítsen Ádámnak és Évának rádöbbenni, mit is tesznek – rejtőzködnek –, méghozzá amiatt, amit elkövettek. Vagyis segített nekik, hogy felismerjék lépéseik szomorú következményeit.

Róm 5:11-19 szakaszában Pál többször is közvetlen összefüggésre mutat rá Ádám édeni tette és Jézus kereszthalála között. Jézus azért jött, hogy visszafordítsa azt a helyzetet, amit Ádám okozott. Mit tudhatunk meg erről ebben a részben?

Úgy is mondhatnánk, hogy a megváltási terv Isten válasza Ádám és Éva reakciójára. Szégyenkezve, bűnük tudatában próbáltak elbújni Isten elől, aki a megmentésükért jött. A magunk körülményei között mi is ugyanazt tettük, és Jézus eljött, hogy minket is megmentsen. Ezért mintha tőlünk is kérdezné: „Hol vagy?” Hol vagy a bűnödben, vétkedben, Jézussal és a megmentésedért vállalt tettei viszonylatában?

Miért kell a keresztény oktatásnak egyebek mellett azt is hangsúlyoznia, hogy az ember természetes állapotában rejtőzködni próbál Isten elől? Rá kell mutatnunk, hogy csak Jézus a megoldás!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: