JÉZUS, A PÉLDAKÉPÜNK

Csakis Jézus Krisztus, Isten Fia volt az egyetlen ember, aki az Atya iránti tökéletes engedelmességben élt, maradéktalanul betartotta törvényét. Azért tette ezt, hogy ne csak a helyettesünk, hanem a példaképünk is legyen.

Hogyan emlékeztetnek Krisztus egész életen át tartó engedelmességére Lk 2:51-52, Jn 8:28-29, Fil 2:8 és Zsid 5:8 versei?

Talán János fogalmazta ezt meg a legjobban: „Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak magának is úgy kell élnie, ahogyan ő élt” (1Jn 2:6, RÚF). Krisztus életére és földi szolgálatára figyelve könnyű észrevenni, hogy engedelmessége tetszett az Atyának. A próféciát beteljesítve valóban egész életében magasra tartotta Isten törvényét.

Isten meghagyta Mózesnek: írja le a törvényt, hogy bizonyságul legyen Izrael számára. Krisztus pedig ennek a bizonyságnak az élő megtestesítője volt az apostolok, tanítványok, bűnösök és szentek előtt. Most tehát nemcsak egy törvénygyűjtemény áll előttünk, amit követnünk kell, hanem a hús-vér ember, Jézus példája is.

Tanárként ugyan kit állíthatnánk méltóbb például a diákjaink elé, mint Jézust, azt, ahogyan az Atyának engedelmeskedett?

„Az az állítólagos hit a Krisztusban, amely felmenti az embereket az Isten iránti engedelmesség kötelezettsége alól, nem hit, hanem merész képzelgés. »Mert kegyelemből tartattatok meg, hit által« (Ef 2:8). De »a hit is, ha cselekedetei nincsenek, megholt ő magában« (Jak 2:17). Jézus, még mielőtt a földre jött, így szólott magáról: »Hogy teljesítsem a te akaratodat; ezt kedvelem, én Istenem, a te törvényed keblem közepette van« (Zsolt 40:9). S közvetlenül mielőtt újból felszállott a mennybe, a következőket mondotta: »Én megtartottam az én Atyámnak parancsolatait, és megmaradok az ő szereteté­ben« (Jn 15:10). Továbbá azt mondja a Szentírás: »És arról tudjuk meg, hogy megismertük őt, ha az ő parancsolatait megtartjuk… Aki azt mondja, hogy őbenne marad, annak úgy kell járnia, amint ő járt« (1Jn 2:3-6)” (Ellen G. White: Jézushoz vezető út. Budapest, 2008, Advent Irodalmi Műhely, 46. o.).

Mit tehetsz azért, hogy az életed minden területén hűségesebben kövesd Krisztus példáját és így jobb tanára lehess másoknak? Miért igaz a régi, talán közhelyesnek tűnő mondás, hogy a tetteink hangosabbak a szavainknál?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: