BIZONYSÁG ELLENED

Mózes tudta, hogy hamarosan meg fog halni, és világosan látta, milyen helyzet marad utána. Tisztában volt vele, hogy a halála után az izraeliták bevonulnak az ígéret földjére, Kánaánba. Azt is tudta, hogy a várva-várt úticéljuk elérését követően is fognak lázadni.

Olvassuk el 5Móz 31:14-27 szakaszát! Hogyan készítette fel Mózes a népet a halála előtt? Mi minden foglalkoztatta a leginkább, és hogyan fejezte ki az aggodalmait?

Mózes hangvétele itt olyan, mint amikor egy tanár előkészíti az utat az utódjának. Tudja, hogy a diákjai nem viselkedtek jól, amikor velük volt a tanteremben, tehát nincsenek illúziói. Nem képzeli, hogy a távollétében nem lesznek majd engedetlenek. Meghagyta a lévitáknak, akik a szövetség ládáját hordozták: helyezzék a törvénykönyvet a szövetség ládája mellé, hogy „bizonyságul” legyen ellenük. Mózes nem egyszerűen tantervet ad át annak, aki majd a helyére lép, hanem „bizonyságot”. Úgy beszél a törvény könyvéről, mintha az az emberi szívet megfeddeni képes élőlény volna.

Gondolkozzunk még azon, hogy a törvény „bizonyság ellened”! Hogyan értjük ezt a gondolatot az újszövetségi korban? Lásd Róm 3:19-23! Vagyis hogyan mutat rá a törvény, hogy szükségünk van a kegyelemre?

5Mózes 31. fejezetében Isten meghagyta Mózesnek, hogy írja le az éneket, amit megtanított neki. Erre kellett aztán megtanítania az izraelitákat, hogy amint a 19. versben olvassuk, bizonyság legyen Izrael fiai ellen. Ismét látjuk, hogy Isten személyre szabta az utasításait. Az éneket könnyebb továbbadni, jobban terjed. Amikor az ének ilyen bizonyság, hatására az emberek hajlamosak magukba nézni és felismerni, amit róluk mond.

Hogyan tekinthető a törvény „bizonyságnak ellenünk”, még ha az Istentől kapott minden erőnkkel igyekszünk is betartani? Mire tanít ez a bizonyság azzal kapcsolatban, hogy szükségünk van az evangéliumra?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: