„…HOGY EL NE FELEJTKEZZÉL…”

Mielőtt Izrael népe belépett volna az ígéret földjére, Mózes megint szólt hozzájuk, ismét összefoglalta, hogy milyen csodálatos módon vezette őket az Úr, majd újból és újból intette őket, nehogy elfeledjék, amit az Úr értük tett. Mózes ötödik könyve mintha Mózes végakarata és hagyatéka volna. Noha évezredekkel ezelőtt írta le, a miénktől gyökeresen eltérő kultúrában és élethelyzetek között, az elvei ma éppúgy alkalmazhatók ránk is.

Olvassuk el 5Mózes 6. fejezetét! Mit tanulhatunk ebből a szakaszból a keresztény oktatás elveiről? Mi legyen a központjában minden tanításunknak, nemcsak amikor gyerekeket tanítunk, hanem bárkit, aki nem tudja Istenről és a megváltás hatalmas tetteiről azt, amit mi már ismerhetünk? Milyen figyelmeztetéseket találunk ebben a részben?

Isten csodálatos tettei álltak mindannak központjában, amire az izraelitáknak meg kellett tanítaniuk a gyerekeiket. Világos volt a figyelmeztetés is: nehogy elfeledkezzenek arról, amit Isten értük tett.

A szülőké az első fő szerep abban, hogy gyermekeik életébe beépítsék a bibliai tanításokat. Éppen ezért nagy a felelősségük: úgy kell szervezniük és élniük a saját életüket, hogy kellő ismeretük legyen és elegendő időt töltsenek gyerekeikkel.

„A gyermek első tanítója az édesanya. Nevelése legnagyobb részt az ő kezében van érzékeny fogékonyságának és leggyorsabb fejlődésének idején” (Ellen G. White: Előtted az élet. Nevelés. Budapest, 1992, Advent Kiadó, 273. o.).

Meghatározó időszak ez, amikor a szülők bemutathatják gyermekeiknek Isten szeretetét és ígéreteit. Nemzedékeken átható pozitív befolyása lesz annak, ha rendszeresen időt szánunk rá, hogy az isteni bölcsességre és ígéretekre tanítsuk gyermekeinket.

„Tanítgasd ezekre fiaidat, és szólj ezekről, akár a házadban ülsz, akár úton jársz, akár lefekszel, akár fölkelsz” (5Móz 6:7, ÚRK). Mi ennek a lényege? Ezek szerint miért olyan fontos szem előtt tartani az Úr valóságát, nemcsak a gyerekeink, hanem saját magunk érdekében is?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 4. negyedév

Oktatás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: