KIS CSOPORTOK: ISTEN GONDOLT ERRE ELŐSZÖR

Olvassuk el 1Móz 1:1-2, 26, Ef 3:8 és Zsid 1:1-2 verseit! Hogyan mutatkozik meg ezekben a versekben is a Szentháromság egysége?

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek együtt végezték a teremtés munkáját. Mindegyiküknek más feladata volt, de megoszthatatlan egységben működtek együtt. Az Atya volt a tervezés mestere, a nagy mérnök. A terveit Jézus által hajtotta végre, aki a teremtés aktív eszköze volt, a Szentlélek hatalmával együtt. Számunkra egészen felfoghatatlan ez a lélegzetelállító, természetfeletti cselekedet. A teremtett világ, az egész kozmosz valóságát viszont világosan láthatjuk. Mindezt maga Isten hozta létre (lásd Róm 1:18-20).

A kis csoportok gondolata Istentől ered. Vigyáznunk kell ugyan, hogy Isten titokzatos dolgaival kapcsolatban mikor élünk hasonlatokkal, ennyit mégis elmondhatunk: az üdvösségtörténelem folyamán az Atya, a Fiú és a Szentlélek alkotta az első „kis csoportot”. Együtt teremtették meg az emberiséget, majd a bűneset óta a megváltást is együtt végzik.

Vessük össze Jn 10:17-18, Róm 8:11 és 1Kor 15:15 verseit! Hogyan mutatkozik meg Krisztus feltámadásában az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek az egysége a megváltási terv során?

Az Atya, a Fiú és a Szentlélek egy „kis csoportban” fognak össze, az emberiség megváltásának kifejezett céljával. „A végtelen Isten tanácsában az örökkévalóságtól fogva megvolt a megváltási terv helye” (Ellen G. White: Fundamentals of Christian Education. 186. o.). Isten számára az a legfontosabb, hogy a lehető legtöbb embert megmentsék (1Tim 2:4; 2Pt 3:9). Számos célja van a kis csoportoknak, amelyekkel a héten fogunk majd foglalkozni, de az a legfőbb, hogy az elveszett emberek megnyerésére összpontosítsanak. Vagyis kis csoportokban dolgozva nemcsak magunkon segítünk, hanem másokon is, tehát ezek legfőbb célja a lélekmentés legyen!

Beszélgessünk Istenünk egységének titokzatos voltáról! Nehéz felfogni, nem igaz? Viszont el tudjuk hinni, bízhatunk benne, még ha nem is értjük teljes egészében. Miért olyan fontos, hogy a keresztények kövessék ezt az elvet a hit kérdésében?


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: