A bekapcsolódás izgalma

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 1Mózes 1:1-2, 26; 2Mózes 18:21-25;

Apostolok cselekedetei 4:31; 12:12; 16:11-15, 40;

1Korinthus 12:12-25

„Ekkor így szólt tanítványaihoz: Az aratnivaló sok, de a munkás kevés: kérjétek tehát az aratás Urát, hogy küldjön munkásokat az aratásába” (Mt 9:37-38, RÚF).

„A társaság erősít” – mondta valaki. Bizonyos értelemben ez igaz is. Észrevettük már, hogy könnyebb kedvet kapni az edzéshez, ha egy csoporttal megyünk, mintha mindennap egyedül kellene mozognunk? Sokan azért lépnek be klubokba, járnak edzőtermekbe, mert úgy gondolják, hogy társakkal együtt többet fognak edzeni és élvezetesebb is lesz az egész. Isten közösségi, társas lényeknek teremtett bennünket, és ami igaz a testmozgásra, az még sok egyébre vonatkozik az életben: jobban mennek a dolgok közösségi támogatással. Lelki téren ez különösen így van.

A Bibliában mindenütt azt látjuk, hogy Isten a kis csoportok módszerét javasolja hitünk erősítésére, az igeismeretünk növelésére, imaéletünk mélyítésére és a bizonyságtevésre való felkészítésként. Az Atya, a Fiú és a Szentlélek szintén kiscsoportos szolgálatban vesznek részt. Mózes egy kis csoport vezetője volt, Jézus a tanítványok körét hozta létre, Pál apostol pedig beutazta a Római Birodalmat munkatársai egy kis csoportjával.

A heti tanulmány során ezeknek a csoportoknak a bibliai alapjával foglalkozunk, és a bekapcsolódás izgalmas módját fedezzük fel.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 3. negyedév

Barátság – az Istentől kapott küldetés öröme

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: