„Krisztusban egyesül a pásztor gyengédsége, a szülő szeretete és a könyörületes Üdvözítő páratlan kegyelme. Áldásaival a legvonzóbb formában ajándékoz meg bennünket. Nem elégszik meg azzal, hogy tudtunkra adja áldásait. Oly módon nyújtotta felénk azokat, hogy felkeltse bennünk a vágyat irántuk. Így Isten szolgáinak a kibeszélhetetlen ajándék dicsőségét és gazdagságát kell másoknak bemutatniuk. Krisztus csodálatos szeretete megolvasztja és leigázza a szíveket, miközben a tantételek puszta ismételgetésével nem érünk el és nem végzünk el semmit. ťVigasztaljátok, vigasztaljátok népemet, így szól Istenetek… Magas helyre menj fel, örömmondó Sion! emeld föl szódat magasan, örömmondó Jeruzsálem!… Mondjad Júda városainak: Imhol Istenetek; Imé az Úr Isten jő hatalommal, és karja uralkodik! Imé jutalma vele jő, és megfizetése Ő előtte. Mint pásztor, nyáját úgy legelteti, karjára gyűjti a bárányokat és ölében hordozza, a szoptatósokat szelíden vezetiŤ (Ézs 40:1, 9-11)” (Ellen G. White: Jézus élete. Budapest, 1989, Advent Kiadó, 733. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

1) Sajnálatos módon vannak, akik jobban érzik magukat, ha rámutathatnak mások hibáira. Hogyan lehetünk biztosak abban, hogy mi magunk nem esünk ebbe a gondolkodási csapdába?

2) Képzeljük el azt a jelenetet, hogy az egyik barátunk közvetlenül egy temetés után hozzánk fordul: „Annyira örülök, hogy a nagynéném a mennyből néz le rám! Olyan jó érzés ez nekem!” Az e heti tanulmányunkban taglalt elvek alapján mit mondanánk erre? Vagyis, valóban fontos a holtak állapotának bibliai tanítása, de miért nem ez a legjobb alkalom, hogy leckét adjunk neki erről a témáról?

3) Beszélgessünk az alábbi kijelentésről a bizonyságtétel kapcsán! „Amikor az ember a rosszat keresi másokban, éppen azzal önmagában erősíti a rosszat. Mások hibáival foglalkozva mi magunk is ugyanarra a képre változunk. Viszont ha Jézusra nézünk, az Ő szeretetéről és tökéletes jelleméről beszélünk, az Ő hasonlatosságára változunk. Az általa elénk állított, magasztos ideált szemlélve mi magunk is felemelkedünk a tiszta és szent légkörbe, Isten jelenlétébe. Amíg ott időzünk, olyan fény sugárzik rólunk, ami mindenkit megvilágosít, aki kapcsolatba kerül velünk” (Ellen G. White: Gospel Workers. 479. o.).