Jézus szemével látni az embereket

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: Márk 8:22-26; 12:28-34; Lukács 23:39-43;

János 1:40-41; 4:3-34; Apostolok cselekedetei 8:26-38

„Így szólt hozzájuk: Kövessetek engem, és én emberhalászokká teszlek titeket” (Mt 4:19, ÚRK).

Jézus a lélekmentés Mestere. Megtanuljuk, hogyan vezessünk el másokat az üdvösség ismeretére Jézus Krisztus által, ha megfigyeljük, Ő hogyan foglalkozott az emberekkel. Nyomon követve Őt, amint Jeruzsálem zsúfolt utcáin, Júdea poros útjain és Galilea füves lankáin járt, megtudjuk, hogyan mutatta be Isten országának elveit a kereső embereknek.

Jézus úgy tekintett minden emberre, mint akit meg lehet nyerni országa számára, mindenkire az isteni könyörület szemével figyelt. Péterben nem a durva, nagyhangú halászt látta, hanem az evangélium remek prédikátorát. Jakabra és Jánosra nem úgy nézett, mint hirtelen haragú, vad lázadókra, hanem mint akik kegyelmének lelkes hirdetői. Meglátta Mária Magdolna, a samáriai asszony és a vérfolyásos asszony szívében is a mély vágyódást az őszinte szeretet és elfogadás után. Tamást nem cinikus kétkedőnek tartotta, hanem olyan embernek, akinek őszinte kérdései vannak. Zsidókban és pogányokban, férfiakban és nőkben, a kereszten függő jobb latorban, a századosban vagy az ördöngösben Jézus egyaránt észrevette az Istentől kapott lehetőséget, úgy tekintett rájuk.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: