A SZERETET KÉSZTETÉSE

Ezen a héten arra a kérdésre keressük a választ, hogy „Miért tegyünk bizonyságot?” Amire eddig jutottunk: a bizonyságtétel közben tapasztaljuk annak örömét, hogy együttműködhetünk Istennel a világért végzett küldetésében. Ha bemutatjuk Isten szeretetét az embereknek, akkor így jobb lehetőségük lesz az üdvösségre, hiszen világosabban megláthatják az Úr kegyelmét és igazságát. Ugyanakkor a bizonyságtétel Isten eszköze arra is, hogy lelkileg fejlesszen minket. Az őszinte lelki életet megfojtja, ha az ember nem beszél arról, hogy mit tett érte Krisztus és nem szolgálja a többi embert. A bizonyságtétel által kapcsolatba kerülünk Isten szívével, aki az egész emberiség megváltására vágyik. Így engedelmeskedhetünk parancsának. A mai tanulmányban a bizonyságtétel legfőbb ösztönző erejével foglalkozunk.

2Kor 5:14-15, 18-20 versei szerint mi késztette Pált arra, hogy az evangéliumért elviseljen próbát, szenvedést, nehéz és viszontagságos helyzeteket? Hogyan ösztönözhet ugyanez bennünket is a Krisztusért végzett szolgálatra?

Pál apostolt a szeretet motiválta. Vannak dolgok, amelyeket másért nem, csak szeretetből tesz meg az ember. Amikor Pál kijelentette: „A Krisztus szeretete szorongat minket” (2Kor 5:14, ÚRK), ezzel egy örök igazságot fogalmazott meg. A szorongat szó azt jelenti, hogy „buzdít”, „késztet”, „irányít” vagy „erősen ösztönöz”. Krisztus szeretete irányította Pál tetteit és motiválta a bizonyságtevését, ezért elszánt céltudatossággal és kizárólag arra összpontosítva hirdette a megváltási tervet a Földközi-tenger térségében.

„A szívben szeretetnek kell lakoznia. Az igaz keresztény a Mestere iránti mélységes szeretetéből meríti tettei indítékait. Krisztus iránti vonzalmának gyökeréből sarjad a testvérei iránti önzetlen érdeklődése” (Ellen G. White: Boldog otthon. Budapest, 1998, Advent Kiadó, 358-359. o.).

Amikor igazán felmérjük, milyen végtelen nagy áldozatot hozott Krisztus értünk, teljesen lenyűgöz a szeretete. Ez arra késztet, hogy másoknak is elmondjuk, mit tett értünk.

Az egész teremtett világ (galaxisok, csillagok, angyali seregek, az egész világűr, más világok) Alkotója volt az, aki a kereszten meghalt értünk. Hogyan is ne váltana ki Isten iránti nagy szeretetet belőlünk ez a felfoghatatlan igazság, arra késztetve, hogy igyekezzünk bemutatni a szeretetét?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 3. negyedév

Barátság – az Istentől kapott küldetés öröme

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: