A Biblia és a prófécia

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 4Mózes 14:34; Dániel 2:27-45; 7:1-25; 8:14;

János 14:29; 1Korinthus 10:1-13

„És ő azt mondta nekem: Kétezer-háromszáz estéig és reggelig, azután visszakapja a szent hely az igazságát” (Dán 8:14, ÚRK).

A bibliai prófécia alapvető az identitásunk és a küldetésünk szempontjából. A prófécia belső és külső mechanizmusa bizonyítja Isten Igéjének pontosságát. Jézus kijelentette: „Most mondom ezt nektek, mielőtt megtörténik, hogy ha majd megtörténik, higgyetek” (Jn 14:29, RÚF; lásd még Jn 13:19). Az alapvető kérdés: hogyan értelmezzük helyesen a próféciát, hogy tudjuk, az adott kijelentés valójában mikor teljesedik?

A reformáció ideje alatt a reformátorok a történeti próféciaértelmezési módot követték. Ez megegyezik azzal, mint amit Dániel és János is használt magyarázatuk kulcsaként. A történelmi értelmezési módszer szerint a prófécia a történelem előrehaladó és folyamatos beteljesedése, a múltban kezdődik és Isten örök országában végződik.

Ezen a héten a történeti próféciaértelmezés oszlopait fogjuk vizsgálni. „A történelemben látnunk kell a prófécia teljesedését, tanulmányozzuk a Gondviselés munkáját a nagy reformációs mozgalmakban, és értsük meg, hogyan haladnak az események, amikor a nagy küzdelem végső ütközetére gyülekeznek a nemzetek” (Ellen G. White: Testimonies for the Church. 8. köt., 307. o.)!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: