Ellen G. White: A nagy küzdelem. Budapest, 2013, Advent Kiadó, „A Szentírás védőbástya” c. fejezete, 509-516. o.
A hagyomány, a tapasztalat, a kultúra, a logika és a Biblia mind jelen vannak az Isten Igéjével kapcsolatos gondolatainkban. A döntő kérdés ez: a felsorolt források közül melyik kap komoly szerepet és legfőbb tekintélyt a teológiánkban? Egy dolog elismerni a Bibliát, de egészen más engedni is, hogy a Szentlélek szolgálata által hasson az életünkre és átformálja azt!
„Igéje által Isten az emberekre bízta azt az ismeretet, amely szükséges az üdvösséghez. A Szentírást Isten akaratának hiteles, tévedhetetlen kinyilatkoztatásaként kell elfogadnunk. A Szentírás a jellem mércéje, a tanításaink zsinórmértéke és tapasztalataink próbaköve” (i. m. 10. o.).
BESZÉLJÜK MEG!
1) Miért könnyebb egyes emberi hagyományelemeket képviselni, mint Isten törvényének alapján élni: hogy szeressük az Urat, a mi Istenünket teljes szívünkből, lelkünkből és elménkből, és felebarátainkat, mint önmagunkat (lásd Mt 22:37-40)?
2) A csoportban beszéljünk a vasárnapi rész utolsó kérdéséről! Milyen szerepet kapjon a hagyomány az egyházunkban? Miben látjuk a vallási hagyományok áldásait és kihívásait?
3) Hogyan bizonyosodhatunk meg arról, hogy a hagyomány, bármennyire jó is, nem kerekedik fölé Isten Igéjének, a legfőbb zsinórmértéknek és tekintélynek?
4) Tegyük fel, valaki azt álmodta, hogy az Úr szólt hozzá és azt mondta neki, hogy az újszövetségi időkben a vasárnap lett az istentisztelet és pihenés napja. Mit mondanánk erre? Mi a tanulsága egy ilyen történetnek arról, hogy a tapasztalatunkat minden esetben Isten Igéjének mérlegén kell megvizsgálni?
5) A csoportban beszéljünk az országunk kultúrájáról! Hogyan hat ez a hitéletünkre? Milyen példákat találunk a történelemben arra, hogy a kultúra nagymértékben befolyásolta a hívők tetteit, amelyeket visszatekintve negatívnak értékelünk? Milyen tanulságokat vonhatunk le ma ebből magunknak, hogy mi ne kövessünk el hasonló hibákat?
Letöltés |