LOGIKUS GONDOLKODÁS

Olvassuk el Péld 1:7, 9:10 és 2Kor 10:5-6 verseit! Miért fontos a Krisztusnak való engedelmesség a gondolataink szintjén is? Miért az istenfélelmet nevezi az Ige a bölcsesség kezdetének?

Istentől kaptuk a gondolkodás és a logikus érvelés képességét. Minden emberi tevékenység és teológiai érvelés feltételezi a gondolkodás és a következtetések levonásának képességét. A hitünk nem nélkülözi az értelmet. A 18. század – a felvilágosodás – kezdetén azonban az emberi észnek új, domináns szerepet kezdtek tulajdonítani, különösen a nyugati társadalmakban, olyat, amely messze túlhaladja képességeinket értelmünk és következtetéseink helyessége terén. Szemben azzal a gondolattal, hogy minden ismeret az érzékszerveinken keresztül szerzett tapasztalatokon alapul, egy másik látásmód az emberi logikát tartja az ismeret forrásának. Ez a nézet a racionalizmus, ami abból az elgondolásból ered, hogy az igazság nem érzékelhető, hanem intellektuális, és a logikus érvelésből szűrhető le. Más szóval, léteznek olyan igazságok, amelyeket csak logikus gondolkodással ragadhatunk meg. Ez a nézet az emberi gondolkodást tartja az igazság próbakövének és zsinórmértékének. Az értelem lett az új tekintély, ami előtt minden másnak fejet kell hajtania, beleértve az egyház tekintélyét, sőt, ami ennél is súlyosabb, hogy még a Biblia, Isten Igéje tekintélyét is. Elvetnek mindent, ami az emberi logika számára nem magától értetődő, megkérdőjelezik létjogosultságát. Így viszonyulnak a Szentírás több részéhez. Már nem tekintik igaznak vagy hitelesnek Isten minden csodáját és természetfölötti tettét, Jézus testben való feltámadását, szűztől való születését vagy a hatnapos teremtést, hogy csak néhányat említsünk. Valójában nem hagyhatjuk figyelmen kívül, hogy a gondolkodásunkat is áthatotta a bűn, és Krisztus uralma alá kell helyeznünk. Az emberek gondolkodása elsötétült, elidegenedett Istentől (Ef 4:18), Isten Igéjének kell megvilágosítania bennünket. Isten az Alkotónk. „A bölcsességnek kezdete az Úrnak félelme” (Péld 9:10, vö. 1:7). Csak akkor tudunk helyesen gondolkodni, ha életünk legfőbb vezérfonalaként elfogadjuk Istennek az írott Igében adott kinyilatkoztatását és készségesen követjük, amit a Biblia ír.

Évszázadokkal ezelőtt Thomas Jefferson, amerikai elnök készített magának egy saját Újszövetséget. Kivágott belőle mindent, ami a nézete szerint ellenkezett a logikus gondolkodással. Jézusnak szinte minden csodája kikerült, beleértve a feltámadását is. E történet tanulsága szerint mennyire korlátozott az emberi értelem az igazság megértésének kérdésében?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: