Ablakomon

egy csillag néz be.

Gondolkodom,

miféle végre

szánt minket, aki alkotott.

Itt engem, ott a csillagot.

Feleljetek,

mennyei fények!

Egy percig egy

csillaggal élek,

s az, mint ki titkot rejteget,

úgy néz velem farkasszemet.

Sejti talán,

hogy aki égi

útja során

egyre vezérli,

ugyanaz tartja számon itt

hajunk őszülő szálait?

Tudja-e: dús

fénye se drágább,

mint ama bús

téli madárkák,

melyeket egy-egy hajnalon

megfagyva lelsz az utakon?

Mert ami csak

él a világban,

terv, akarat, őrzi szilárdan,

és azt se veszti el az Úr,

mi a halálon túlra hull.

Mély pihenés

lesz, ami ott vár.

Gondviselés, tárd ki karod már!

Ölelj magasba, mint ahogy

a nyájas ég a csillagot!