FEJEDELMÜNK, MIHÁLY

Olvassuk el Dán 12:1 versét! Ki változtatja meg a történelem menetét az utolsó időben? Hogyan segít Róm 8:34 és Zsid 7:25 verse megérteni azt, hogy ez mit jelent?

Dániel próféta könyvében eddig minden fejezet azzal kezdődött, hogy az író egy pogány nemzet uralkodóját említette meg. A 12. fejezet is egy uralkodóval kezdődik, de a többi királytól eltérően Ő isteni Fejedelem, aki felkel, hogy megszabadítsa népét az ellenség kezei közül.

Ahogy belepillantottunk a Dániel próféta könyve 10. fejezetéről szóló tanulmányunkba, Mihály ugyanaz a hatalmas mennyei lény, mint aki megjelent Dánielnek a Tigris folyó partján. Itt Isten népének a mennyei képviselőjeként tűnik fel. A könyvben máshol is láthatjuk mint az ember Fiát (7. fejezet), a seregek Fejedelmét (8. fejezet) és a Messiás-fejedelmet (9. fejezet). Így Mihály – akinek a neve azt jelenti: „Kicsoda olyan, mint Isten?” – nem lehet más, csakis maga Jézus Krisztus.

Fontos megfigyelni Mihály közbelépésének időpontját. Dán 12:1 szerint „abban az időben” történik. Ez a kifejezés arra az időre vonatkozik, amit éppen Dán 11:40-45 szakasza említ, ami a pápaság 1798-as bukásától a vég­idei feltámadásig tart (Dán 12:2).

Mihály munkásságának két fontos vetületére utalhat a „felkél” szó, amivel Dán 12:1 verse jellemzi a tetteit. Először is, a „felkél” ige azt juttatja eszünkbe, ahogyan a királyok felkerekednek, hogy hódítsanak és uralkodjanak. Az ige elsődlegesen katonai jelentést hordoz. Azt mutatja, hogy Mihály hadvezérként cselekszik, megvédi a népét és különlegesen vezeti őket a nagy küzdelem utolsó szakaszaiban.

Másodszor, a „felkél” ige az ítélet jelenetére is mutat. Mihály „felkél”, hogy a védő szerepét töltse be a mennyei ítélőszék előtt. Az ember Fiaként az Öregkorú elé lép, hogy Isten népét képviselje a vizsgálati ítélet során (Dán 7:9-14). Így Mihály felemelkedése vagy felkelése a munkája katonai és törvényszéki oldalaira is fényt vet. Más szóval van hatalma, hogy legyőzze Isten ellenségeit és képviselje Isten népét a mennyei ítélőszék előtt.

Mit jelent nekünk a tudat, hogy Mihály felkel értünk – most is? Minek a reményét adja ez nekünk, bűnösöknek?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: