A KÖVETKEZŐ HATALOM

Olvassuk el Dán 11:29-39 szakaszát! Melyik az a hatalom, ami a pogány Róma után emelkedik fel?

Dán 11:29-39 szakasza egy új hatalmi rendszerre utal, ami a pogány Római Birodalom folytatása, át is vette elődjének egyes jellemzőit, ugyanakkor másnak tűnik bizonyos szempontból. A Biblia szerint „nem lesz utolszor úgy, mint először volt” (Dán 11:29). Vagyis, ahogy tovább olvasunk, azt találjuk, hogy ez az erő vallási hatalomként működik. Támadásainak fő célja Isten és a népe. Nézzük meg ennek a királynak néhány tettét!

Először is, „dühöng a szent szövetség ellen” (Dán 11:30). Ennek mindenképpen Isten megváltási tervére kell utalnia, amivel ez a király szembehelyezkedik.

Másodszor pedig ez a király olyan erőket állít fel, amelyek „Meggyalázzák a megerősített szentélyt” és „megszüntetik a mindennapi áldozatot” (Dán 11:31, RÚF). Dániel próféta könyve 8. fejezeténél megjegyeztük, hogy a kis szarv feldúlja Isten szentélyének az alapjait és „elvette tőle a mindennapi áldozatot” (Dán 8:11, RÚF). Ezt úgy kell érteni, hogy lelki értelemben támadta Krisztusnak a mennyei szentélyben végzett szolgálatát.

Harmadszor a hatalomnak a szentély elleni támadása következményeként „felteszik a pusztító utálatosságot” (Dán 11:31), „iszonyatos bálványt” (RÚF) Isten templomában. Ezzel párhuzamos kifejezés a „pusztító vétek” (Dán 8:13), ami a kis szarv hitehagyó és lázadó tetteire mutat rá.

Negyedszer, ez a hatalom üldözi Isten népét: „És elhullanak az értelmesek közül is, hogy megpróbáltassanak, megtisztíttassanak és megfehéríttessenek a vég idejéig” (Dán 11:35). Ez a kis szarvra emlékeztet, ami levetett néhányat az ég seregéből és a csillagokból, megtaposta őket (Dán 8:10; vö. Dán 7:25).

Ötödször ez a király „felmagasztalja magát minden isten felett, és az istenek Istene ellen is vakmerően szól” (Dán 11:36). Nem meglepő, hogy a kis szarv is „nagyokat” szól (Dán 7:8), még Isten ellen is (Dán 7:25).

Más hasonlóságokat is említhetnénk annak alapján, amit Dániel próféta könyve 7. és 8. fejezeteiben olvastunk. Tehát mi ez a hatalom? Miért olyan fontos, hogy a sokirányú társadalmi nyomás ellenére is szilárdan kitartsunk az azonosítás mellet?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: