Az esedezéstől a megnyugvásig

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 2Királyok 19:15-19;

Jeremiás 25:11-12; 29:10; Dániel 9; Máté 5:16; Jakab 5:16

„Uram, hallgass meg! Uram, bocsáss meg! Uram, figyelj ránk, és cselekedj, ne késlekedj! – önmagadért, Istenem, hiszen rólad nevezték el városodat és népedet” (Dán 9:19, RÚF)!

Dániel próféta könyve 9. fejezetében található a Biblia egyik legnagyszerűbb imádsága. A próféta az élete fontos pillanataiban imádkozni kezdett, hogy megbirkózhasson az előtte álló kihívásokkal. Amikor meg akarták ölni a társaival együtt egy pogány király rejtélyes álma miatt, imában fordult Istenhez (Dániel 2. fejezet). Amikor pedig a királyi rendelet megtiltotta, hogy bárkihez, akár Istenhez is könyörögjenek, egyedül a királyhoz lehetett kéréssel fordulni, Dániel továbbra is naponta imádkozott az Úrhoz, Jeruzsálem felé fordulva (Dániel 6. fejezet). Így, amikor a 9. fejezetben az imádsággal foglalkozunk, emlékezzünk arra, hogy a 8. fejezetben a kétezer-háromszáz este és reggel látomása mély hatást tett a prófétára! A vázlatprófécia magyarázatát ugyan megkapta Dániel, mégsem tudta értelmezni a két mennyei lény párbeszédében említett időszakot. „Kétezer és háromszáz estvéig és reggelig, azután kiderül a szenthely igazsága” (Dán 8:14). Csak a könyv 9. fejezetében kapott nagyobb világosságot, ebben az esetben is buzgó imájára válaszul.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: