TOVÁBBI TANULMÁNYOZÁSRA:

Egy gyors történelmi visszatekintés megmutatja, hogy a Római Birodalom összeomlása után, ami az északról érkező barbárok támadása miatt következett be, Róma püspöke három barbár törzs vereségét kihasználva Kr. u. 538-ban megalapította egyeduralmát Rómában. A folyamat során átvette a római császár több intézményes és politikai szerepét. Így született meg a pápaság, ami világi és vallási hatalommal bírt, míg 1798-ban Napóleon meg nem fosztotta székhelyétől. Ez nem Rómának, csak az üldözés adott szakaszának vetett véget. A pápa nemcsak Krisztus helytartójának nevezte magát, hanem több, a Bibliával ellentétes tantételt és gyakorlatot is bevezetett. A purgatórium, a vezeklés, a gyónás és a szombat parancsolatának vasárnapra változtatása tartozik a sok dolog közé, amit a pápaság azért vezetett be, hogy megváltoztassa „az időket és a törvényt”.

„Az ember egymaga képtelen kivédeni az ellenség vádjait. Bűntől szennyes ruhában, bűnét megvallva áll Isten előtt. De Jézus, a Szószólónk, eredményesen védelmükre kél azoknak, akik bűnbánattal és hittel reábízzák lelkük megtartását. Képviseli ügyüket és a Golgota csodálatos érveivel legyőzi a vádolót. Isten törvénye iránti tökéletes engedelmességével minden hatalmat megszerzett mennyen és földön. Kéri Atyját, kegyelmezzen meg a bűnös embernek és béküljön meg vele. Népe vádolóinak ezt mondja: »Sátán! Dorgáljon meg téged az Úr...« Vérem árán vásároltam meg őket. »Hát nem tűzből kiragadott üszkös fadarab?« Azokat pedig, akik hitben reá támaszkodnak, így biztatja: »Nézd! Elvettem a bűnödet, és díszes ruhába öltöztetlek téged« (Zak 3:4)” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 364-365. o.).

BESZÉLGESSÜNK RÓLA!

Nézzük meg ismét a kis szarv hatalmának jellemzőit, azét a hatalomét, ami a negyedik fenevadból, Rómából nőtt ki és annak a része is maradt! Melyik az az egyetlen erő, ami évszázadokkal ezelőtt emelkedett ki a pogány Rómából, üldözte Isten népét és még ma is létezik? Miért véd ez az egyértelmű azonosítás a különféle spekulációktól, pl. attól, hogy a kis szarv egy pogány görög királyra utal, aki Krisztus első eljövetele előtt több mint másfél évszázaddal tűnt el a történelem színpadáról? Ugyanakkor hogyan véd attól az elképzeléstől is, hogy a kis szarv egy jövőbeli hatalom, ami majd csak később fog színre lépni?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: