Nabukodonozor hallotta a tanácsot, hogy bánja meg a bűneit és kérje Isten bűnbocsánatát, de a király rendíthetetlen büszkesége miatt a mennynek végre kellett hajtania az ítéletet (Dán 4:25-30). Amikor a király a palotájában sétált és önmagát dicsérte mindazért, amit elért, olyan mentális állapotba került, ami miatt el kellett távolítani a palotából. Egyfajta elmebetegség uralkodott el rajta, amit orvosi likantrópiának neveznek. Ebben az állapotban a beteg állatként viselkedik, és úgy érzi, hogy más fajhoz tartozik, állatnak is képzeli magát.

Olvassuk el 2Kir 20:2-5, Jón 3:10 és Jer 18:7-8 verseit! E szakaszok szerint milyen lehetősége volt a királynak arra, hogy elkerülje a büntetést?

Sajnos Nabukodonozornak a nehezebb úton kellett megtanulnia a leckét. Amikor királyi hatalmat kapott, nem volt hajlandó helyesen értékelni az Istennel való kapcsolatát. Miután Isten megfosztotta uralmától és a mezei vadak közé került, újabb lehetősége nyílt az Úrtól való függősége elismerésére. Az arrogáns királyt arra akarta megtanítani Isten, hogy „az Ég uralkodik” (Dán 4:23). A tervében még fontosabb volt a királyra kiszabott ítélet szerepe, ami egyértelműen megmutatkozik a kijelentésében: „Hadd tudják meg az élők, hogy az emberek királyságán a Felséges uralkodik: annak adja, akinek akarja, és a legalacsonyabb sorból is trónra emelhet valakit” (Dán 4:14, RÚF)!

Más szóval a Nabukodonozort fegyelmező ítéletből mindannyiunknak tanulnunk kell! Az „élők” közé tartozva nagyobb figyelmet kell szentelnünk a legfőbb tanulságra, vagyis arra, hogy „az emberek királyságán a Felséges uralkodik”!

Miért olyan fontos megszívlelni azt a tanulságot, hogy a Magasságos uralkodik? Ennek fényében hogyan kell bánnunk azokkal, akik fölött hatalommal bírunk?