Az olvasástól a megértésig

SZOMBAT DÉLUTÁN

E HETI TANULMÁNYUNK: 4Mózes 14:34; Dániel 9:23; 10:11-12;

Jónás 3:3-10; Lukács 24:25-27; 2Péter 3:11-13

„Amikor Fülöp odafutott, hallotta, hogy Ézsaiás prófétát olvassa, és megkérdezte tőle: Érted is, amit olvasol” (ApCsel 8:30, RÚF)?

Egyházunk Dániel próféta könyvének lapjaiból született meg, onnan, amit ebben a negyedévben fogunk tanulni. Most, amikor belekezdünk, az alábbi pontokat kell észben tartanunk, hogy azok vezessenek bennünket a tanulmányunk során.

Először is, mindig emlékezzünk arra, hogy Krisztus áll Dániel próféta könyvének középpontjában, ahogyan az egész Biblia középpontjában is!

Másodszor, Dániel próféta könyvének szerkezete irodalmi szépséget is mutat, ami szintén az írás fő céljának megértését segíti.

Harmadszor, világosan látni kell a különbséget a klasszikus próféciák és az apokaliptikus próféciák között. Ez is a hasznunkra lesz majd Dániel próféciáinak és például Ézsaiás, Ámósz vagy Jeremiás próféciáinak a megkülönböztetésében.

Negyedszer, miközben Dániel idői próféciáit tanulmányozzuk, tisztában kell lennünk azzal, hogy Dániel próféta könyvének próféciái nagy időintervallumokon ívelnek át, amelyek az év-nap elv szerint mérendők.

Ötödször pedig, emeljük ki, hogy Dániel próféta könyve nem csupán profetikus információt közöl, hanem a mai, személyes életünkre nézve is nagy jelentőséggel bír!


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2020. 1. negyedév

Dániel

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: