Mint játékban kifáradt kisgyerek
megül, ha az éjszaka közeleg,
megül szülője karján csendesen,
úgy nálad én is egykor, Istenem,
mint a munkás, napját bevégezetten,
ha itt az este, megnyugszom kezedben…
Mint gyertyaláng, mely lassan csonkig ég,
mint elfogyó, kihunyó, kicsi mécs;
erecske, mely folyammá szélesül,
s a végtelen tengerrel egyesül…
Hab habra csap, hullám hullámra hull,
de túl lángon s hunyt mécsen messze túl,
hol minden ér örök mederre lel,
hol hab s hullám szelíden megpihen:
időtlen évek ormai felett,
örök Virrasztó, őrködik szemed!