CÉLTUDATOSSÁG ÉS SZENVEDÉLY

Olvassuk el Ezsd 7:8-10 és Neh 2:1-10 verseit! Ezek szerint Ezsdrás és Nehémiás életének mi volt a mozgatórugója?

Ezsdrás és Nehémiás minden tettével arra törekedett, hogy Isten akarata legyen meg a népe életében. Igen, az emberek sok mindent elrontottak és ezért megkapták a büntetést. Isten azonban nem feledkezett el a helyreállítás ígéretéről, utat nyitott népe számára, hogy visszatérjenek az ígéret földjére – ha hűségesek lesznek. Azt akarta, hogy beteljesítsék az eléjük kitűzött célokat. Bölcsességében az Úr két, mély hitű, szinte Mózesre emlékeztető embert választott ki, hogy a helyreállításban központi szerepet játsszanak, ahogyan sok-sok nemzedékkel korábban Mózest is felhasználta egy különleges feladatra. Az ilyen kimagasló vezetőknek vannak célkitűzéseik. Az életüknek van célja, az hajtja minden egyes tettüket. Ezsdrásnak és Nehémiásnak is megvolt az életcélja. Határozott elképzelésük volt arról, hol akarták látni Isten népét, aminek érdekében mindent megtettek.

Ezsdrás tanulmányozta a Szentírást és az Igére tanította az embereket. Nehémiás a helyes tettekre buzdította a népet, hogy félelem nélkül álljanak ki Istenért. Mindketten arra vágytak, hogy Jeruzsálem helyreálljon, de nem csak anyagi, fizikai szempontból. Lakói lelki életében is ébredésre és reformációra törekedtek. Éppen ezért utasították helyre, feddték meg az embereket, és néha megkövetelték, hogy bizonyos dolgokat végrehajtsanak. A nagy vezetők nem szokványos és középszerű dolgokban hisznek. Ezsdrás és Nehémiás a szeretetteljes, hatalmas Istenben hitt, aki képes csodákat tenni. Azt akarták, hogy népük minden tagjának mély kapcsolata legyen az Úrral.

Nehémiás könyvének 1. fejezetétől kezdve lenyűgözheti az olvasót Nehémiás odaadása Isten ügye iránt, valamint az, hogy mennyire elszomorította népe szorult helyzete. Az 1. fejezetben sír, amikor meghallja, hogy milyen nehézségekkel küzdenek az izraeliták Júdában. Térdre borulva fogadta meg, hogy bármit megtesz, amire Isten szólítja. Szemmel láthatóan az a gondolat hajtotta Nehémiást, hogy jó hatása legyen. A tettek embere volt, Istenért cselekedett. Nem az motiválta, hogy hatalmas fizetést vagy kiemelkedő pozíciót szerezzen (bár Perzsiában mindkettőt megkapta). Júdába ment, egy nem igazán jómódú országba, ahol óriási ellenállással találkozott, de hittel lépett előre, nem gondolt az elé meredő akadályokra.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: