BÁTORSÁG ÉS MEGERŐSÍTÉS

Hogyan mutatkozott meg Nehémiás bátorsága Neh 4:7-23 szakaszában? Mi tette ennyire erőssé?

Nehémiás kiállt az ellenségekkel szemben, akik próbálták megfélemlíteni a zsidókat. Arra szólította az embereit, hogy készüljenek fel a harcra. Nem csak azt mondta, hogy „Istenünk, te tégy meg mindent!” Inkább felkészítette a népet, hogy ők is vállalják a maguk részét. Kardokat és más fegyvereket fogtak, miközben folytatták a fal építését. Nehémiás vezetése alatt a zsidók nem hátráltak meg félve, hanem bátran fegyvert ragadtak, hogy megvédjék magukat. Bátorította a népet, hitt bennük, együtt dolgozott velük és biztosította nekik a cselekvési lehetőséget. Feladatokat, felelősséget adott másoknak is. Viszont nem csak kiadta a parancsot, hogy mit kell tenni, aztán bebújt a szobájába. Nem! Mindenütt ott volt, vállalta a nehéz munkát.

Egyes bibliai történetekben Isten arra utasította az embereket, hogy álljanak meg és figyeljék, amint harcol értük, máskor azonban kijelentette: „Készüljetek fel, és én majd győzelemre segítelek benneteket!” Nekünk is meg kell tennünk a magunk részét, ha látni akarjuk Isten szabadítását és áldásait!

„Azért nem sikerült Nehémiást ellenségeinek hatalmukba keríteniük, mert szilárd hűséggel szolgálta Isten ügyét, és szilárdan Őrá támaszkodott. A tétlen, tunya ember könnyen enged a kísértésnek. A gonosz kevésbé tudja megvetni lábát annak életében, akinek nemes céljai, mélyen átérzett szándékai vannak. Aki kitartóan törekszik a cél felé, annak hite nem gyengül, mert tudja, hogy odafent, idelent és mindenütt a Végtelen Szeretet véghezviszi áldott szándékát. Isten hűséges szolgái eltökélten munkálkodva nem vallhatnak kudarcot, mert töretlen bizalommal fordulnak a kegyelem trónjához” (Ellen G. White: Próféták és királyok. Budapest, 1995, Advent Kiadó, 409. o.).

Nehémiás Isten létezésének és hatalmának tudatából merített erőt. És amint láttuk, az sarkallta a hite szerinti tettekre, amit Istenről tudott.

Hogyan tükröződik a következő szakaszban is az, amit Nehémiásnál láttunk – noha más az összefüggés? „De mondhatja valaki: Néked hited van, nékem pedig cselekedeteim vannak. Mutasd meg nékem a te hitedet a te cselekedeteidből, és én meg fogom néked mutatni az én cselekedeteimből az én hitemet” (Jak 2:18).


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: