A BORSAJTÓ TAPOSÁSA SZOMBATON

Nehémiás milyen kérdéssel foglalkozott Neh 13:15-16 verseiben?

Nem olyan könnyű kiállni Istenért, amikor az ember kisebbségben van. Isten kijelentette: a szombat legyen szent nap, semmiféle munkát ne végezzenek akkor, ezért Nehémiásnak eltökélt szándéka volt, hogy biztosítani fogja az Úr parancsolatának a betartását Jeruzsálemben. Erkölcsi kötelességének érezte, hogy így foglaljon állást, majd ezek szerint járt is el.

A teremtés hetének csúcspontja volt, amikor Isten megteremtette a szombatot, hogy különleges nap legyen, amelyen az ember megújulhat, felfrissülhet az Istennel töltött idő alatt, úgy, ahogyan egyéb világi dolgai végzése közben nincs rá módja.

Szokták mondani, hogy „inkább a szombat tartotta meg Izraelt, mint Izrael a szombatot.” Ennek az a lényege, hogy a hetedik napi szombat mindig is különös módon segíti azok hitének megőrzését, akik Isten kegyelme által igyekeznek megünnepelni, élvezve a nyugalomnap kínálta fizikai és lelki áldásokat.

Mit tett Nehémiás, hogy véget vessen a szombati „adásvételnek”? Mit tudhatunk meg erről Neh 13:17-22 szakaszából?

Nehémiás Júda kormányzójaként úgy látta saját szerepét, hogy neki kell betartatni a szabályokat. Júda törvényeinek alapja Isten törvénye volt, ezért Nehémiás őrizte, beleértve a szombatot is. Talán ha Júda nemessége szembeszállt volna a főpap által bevezetett korrupcióval, Nehémiás nem találja magát ilyen helyzetben. Ám a nemesek és a vezetők sérelmezhették, hogy korábban Nehémiás nyomására vissza kellett adniuk a szegények javait, ezért úgy tűnik, nem ellenezték az Eliásib és Tóbiás által bevezetett változásokat sem.

Nehémiás először is felelősségre vonta a nemességet, majd pedig megparancsolta, hogy a kapukat zárják be és őröket is állíttatott. Amikor a piac egyszerűen kiköltözött a városból a városon kívülre, Nehémiás még szigorúbb intézkedéseket hozott, megfenyegette a kereskedőket, hogy ha ismét ott találja őket, kezet emel rájuk a következő szombaton. Nehémiás bizonyára szavatartó ember lehetett, mert az árusok megértették az üzenetét, és attól kezdve távolmaradtak.


Ehhez a tanulmányhoz nem található hanganyag!
Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: