Olvassuk el Neh 12:43 versét! Mi a különleges abban, hogy az ünnepélyes istentisztelet részeként „nagy áldozatokkal” áldoztak?

A templom idejében az áldozat volt az istentisztelet legfontosabb része. Különféle áldozatokat mutattak be, vagy a bűnbocsánat ígéretére hivatkozva, vagy az Istennel való közösség és a hála örömének kifejezésére. Az áldozatok jelentették az istentisztelet lényegét, mivel emlékeztették a hívőket az igazságra Istent illetően, arra, hogy ki Ő, valamint előremutattak a megígért Magra, a Messiásra, aki majd feláldozza értük az életét mint Isten Báránya.

Végső soron mire mutattak az áldozatok? Mit tanítanak erről Jn 1:29, 36, 1Kor 5:7 és Jel 5:6, 12-13 versei? Ha az ókori izraeliták képesek voltak örülni egy halott háziállat mellett, aminek a halála az igazságnak csak egy bizonyos részére mutathatott, nekünk ma mennyivel több okunk van az örömre!?

Figyeljük meg azt is, hányszor előkerül csupán Neh 12:43 versében az öröm témája! Vagyis a nép tiszteletadása és istenfélelme mellett az istentiszteleti szolgálatok közben (hiszen amikor megöltek egy állatot a bűneik miatt, az komoly dolog volt) jelen volt az öröm és a vidámság is. Mély tisztelettel és csodálattal kell Istenhez fordulunk, ugyanakkor örömmel is! A 95. zsoltárból kitűnik, hogy az igazi dicsőítésnek része az éneklésre, az örömteli kiáltásra és az Istent ünneplő muzsikálásra hívás (Zsolt 95:1), ugyanakkor az is, hogy hajoljunk meg és térdeljünk le az Úr előtt (Zsolt 95:6). Teremtőnk imádatában, magasztalásában és dicsőítésében döntően fontos, hogy igyekezzünk megtartani az öröm és a tisztelet egyensúlyát.

Legelőször milyen érzést vált ki bennünk a gondolat, hogy az egész világ Teremtője (Jn 1:1-3) függött a kereszten, meghalt a teremtményeiért? Milyen szerepe lehet az örömnek, illetve kell is lennie a keresztnél?