Olvassuk át Ezsdrás 2. fejezetét, valamint Nehémiás 7. fejezetét! Mit veszünk észre ezekben a szakaszokban?

Nehémiás 7. fejezete szándékosan ismétli meg Ezsdrás 2. fejezetét (a babiloni fogságból Zorobábellel és Jósuával visszatérők listáját). Az ilyen felsorolások unalmasnak tűnhetnek ugyan, viszont egy fontos pont tűnik ki belőlük: az, hogy Isten odafigyel azokra a részletekre is, amelyekkel mi talán nem törődünk.

Jeruzsálem falai még nem készültek el, és a bibliaszöveg azt érzékelteti, hogy a visszatérők első nemzedékének, Ezsdrás és Nehémiás generációjának is része volt a nagy teljesítményben, de a sikerüket csak Isten tette lehetővé. Az akkori nemzedék a korábbiak vívmányaira épített. A feladat komplikált, akadályokkal teli volt és nem tudták olyan hamar befejezni, mint szerették volna.

Fontos volt Ezsdrás és Nehémiás vezető szerepe, ugyanakkor a nép is végezte a dolgát. A csoportok a különböző időszakokban más-más feladatot vállaltak, az eredmény pedig látványos lett. A kezdet (Ezsdrás 2. fejezet) összekapcsolódik a befejezéssel (Nehémiás 7. fejezet). Nemcsak a második templomot építették fel, hanem egész Jeruzsálemet megújították, jól megerősítették.

Neh 7:73 verse szerint mennyire sikerült nekik az, amire vágytak, vagyis hogy Isten akarata szerint cselekedjenek?

A „saját városaikban laktak Izráel fiai” (Neh 7:72, RÚF, Károli: 73. vers). A visszatérés és újjáépítés folyamata több szempontból is bámulatos volt. A nép, amelynek városát hosszú évekkel korábban elpusztították, a templomát lerombolták, az országát feldúlták, most visszatért ugyanarra a földre, ugyanabba a városba, és elkezdett újjáépíteni mindent, még a templomot is. Csodaszerűnek tűnhetett ez nekik, ahogyan a körülöttük élőknek is, de minden Isten akarata és ígéretei szerint történt.

Mi az az életedben, ami most reménytelennek tűnik, mégis bízol benne, hogy az Úr átvezet azon is?

HOL VANNAK A PAPOK?

Vitán felül áll, hogy a zsidók visszatérése Babilonból a prófécia bámulatra méltó teljesedése volt, amint a tegnapi részben is megállapítottuk.

Csakhogy minden emberi dologban adódnak problémák. Az egyik nagy gond az volt, hogy a fogság utáni helyreállítás csodálatos ígéretei dacára a zsidók közül sokan nem akartak visszatérni őseik földjére, szívesebben maradtak Babilonban. Miért lehetett ez?

Olvassuk el Ezsd 8:1-15 szakaszát, figyeljük meg különösen a 15. verset! Mi volt itt a leginkább aggasztó? Miért foglalkoztak ezzel, amikor azt akarták, hogy Izrael népe újból megtelepedjen a korábbi otthonában?

Tény, hogy Babilonból nem minden zsidó akart visszatérni, még a léviták sem. Ennek több oka is lehetett. Sokan közülük az új hazájukban születtek és nőttek fel, csak azt ismerték. Többen talán nem akartak vállalkozni a hosszú és tagadhatatlanul veszélyes útra, egy olyan föld felé, amit eleve nem ismertek. Végül aztán megtudjuk, hogy a nehézségek ellenére sikerült annyi lévitát visszavinni magukkal, ahányan már el tudták látni a templomi szolgálatokat (lásd a csütörtöki részt).

„Ekkorra a fogságuk földjén maradó zsidók már csaknem másfél évszázada ott éltek. A Nippurban végzett ásatások során számos dokumentum napvilágra került, amelyekből kiderül, hogy I. Artaxerxész uralkodása idején nagy számban éltek vagyonos zsidók Mezopotámiának azon a területén. Ebből következően igen nehéz feladat lehetett Ezsdrás és a többi vezető számára annyiukat rábeszélni a visszatérésre, ahányan végül elindultak vele. A visszatérők csak küzdelmes úttörő életre számíthattak hazájuk ősi földjén, jóval kevésbé komfortos körülményekre, mint Babilonban. Ha mindezt tekintetbe vesszük, valójában meglepő, hogy Ezsdrásnak csaknem kétezer családot sikerült megnyerni arra, hogy a sorsukat a régi hazájukban élő testvéreikéhez kössék” (The SDA Bible Commentary. 3. köt. 376. o.).

„…sok nyomorúságon át kell az Isten országába bemennünk” (ApCsel 14:22, ÚRK). Ezek szerint milyen nehézségekkel és megpróbáltatásokkal kell számolniuk azoknak is, akik hűségesen akarják szolgálni az Urat?