A TÖRVÉNY ÉS A PRÓFÉTÁK

Hogyan mutatja be az izraelitákat Neh 9:23-31 szakasza Isten „nagy jóvoltával” (Neh 9:25) szemben?

Az imádságnak/prédikációnak ez a szakasza felvázolja, hogy milyen volt az életük Kánaánban, amikor Izrael elfoglalta az Isten által nekik adott országot. Készen kaptak földeket, városokat, gyümölcsösöket és mezőket, de mindezt magától értetődőnek vették. „Ettek és megelégedtek, meghíztak” (ÚRK) – olvassuk a 25. vers végén. Csak néhány esetben fordul elő a Bibliában a meghíztak kifejezés (5Móz 32:15; Jer 5:28), de minden alkalommal negatív értelemben.

Talán „gyönyörködtek” Isten nagy jóvoltában (25. vers), de nem Isten jelentette számukra az igazi örömet, inkább csak az, amit kaptak. Attól még nyilván nem lesz szoros kapcsolata az embernek Istennel, ha mindene megvan. Sokszor gondoljuk, hogy „bárcsak az enyém lenne ez vagy az, akkor boldog lennék!” Az izraeliták mindent megkaptak Istentől, de sajnos az azok feletti „öröm” csak csökkentette a szeretetüket iránta. Gyakran megeshet, hogy inkább az ajándékokra figyelünk, miközben megfeledkezünk az Adományozóról, pedig ez végzetes hiba!

Ez persze nem jelenti azt, hogy ne örülhetnénk annak, amit Istentől kapunk. Az Úr kifejezetten akarja, hogy örömünket leljük az ajándékaiban, csakhogy a dolgok miatti öröm nem garantálja az Istennel való kapcsolatot. Sőt, ha nem vigyázunk, éppen azokba botolhatunk bele!

Ebben a fejezetben viszont a vezetők megvallották hűtlenségüket Istennel szemben. Történelmüket áttekintve konkrétan megnevezték népük vétkeit. Egy pár szempont kiemelkedően fontosnak tűnik, mivel ismételten szóba kerül: 1) Izrael elvetette Isten törvényét és 2) üldözték a prófétákat.

Más szóval ekkor felmérték, hogy döntően fontos Isten törvénye, mint ahogyan a prófétái is, ha fejlődni akarnak istenfélő népként és egyénenként. Az imádságban szintén erre a következtetésre jutottak: „pedig ha valaki megtartja azokat, él általuk” (Neh 9:29, ÚRK) – ez közvetlen idézet 3Móz 18:5 verséből. Azt emeli ki, hogy a Lélek szólt a próféták által. Isten azért adta a parancsolatait, hogy bővölködő életünk legyen, prófétái elküldésével pedig ennek az igazságnak a megértésére akart vezetni bennünket. Mindannyiunk számára az a döntő kérdés, hogy mit kezdünk ezekkel az ajándékokkal.


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: