A MI FELELŐSSÉGÜNK

Isten elhívott bennünket, mi pedig szabadon választhatunk, hogy hívását elfogadjuk vagy visszautasítjuk, mint ahogy a mindenkinek felkínált üdvösséggel kapcsolatban is megvan ez a szabadságunk. Isten bizonyos posztra helyezhet bennünket, de mi dönthetünk úgy is, hogy nem engedünk a késztetésének. Igen, az Úr azt akarja, hogy meghatározott feladatokat végezzünk el számára és hasonuljunk is hozzá. Az üdvösségünket célzó tervének része, hogy elhív bizonyos feladatokra. Amennyiben azt tesszük, amire elhívott, az életünkben mutatjuk be a tőle kapott üdvösség valóságát.

Saul királyi tisztet nyert, de sajnos ennek ellenére sem adta át maradéktalanul a szívét Istennek. Ha Isten elhív valakit egy konkrét feladat elvégzésére, ez még nem jelenti azt, hogy az illető el is fogadja az Urat. A szabad választás marad a meghatározó tényező, és ha nem követjük Isten vezetését, mindent elveszíthetünk.

Olvassuk el Mózes második könyve 3–4. fejezetét! Ezek szerint mi történik, amikor az Úr elhív valakit egy feladatra?

Felelhetünk úgy, mint Ezsdrás és Nehémiás, akik kérdés nélkül elindultak, de tehetünk úgy is, mint Mózes, aki kifogásokat, mentségeket keresett. Végül belevágott a feladat elvégzésébe, de azért előbb megpróbált kitérni előle. Azzal érvelt, hogy nem elég jó, ő csak egy senki, nincs fontos tisztsége. Hogyan is hallgatná meg a fáraó? Attól is tartott, hogy a zsidók nem hisznek majd neki, nem hallgatnak rá és eredménytelen marad a fáradozása. Még az alkalmatlanságára is hivatkozott – „én nehéz ajkú és nehéz nyelvű vagyok” (2Móz 4:10), mondván, hogy nincs meg a kellő képessége. Végül határozottan kérte Istent, hogy mást küldjön el helyette. Mózes történetét olvasva mégis látjuk, hogy erős vezető lett, noha hibázott. Hűségesen végezte azt a munkát, amire az Úr elhívta.

Milyen kifogásokat találunk gyakran, amelyek miatt nem végezzük el azt a feladatot, amiről tudjuk, hogy azt várná tőlünk az Úr?


Mai tanulmány lejátszása hanganyagként

Letöltés
2019. 4. negyedév

Ezsdrás és Nehémiás

Feliratkozás

Ha szeretnéd a Bibliatanulmányokkal kapcsolatos beszélgetéseket heti rendszerességgel videó e-mail formájában megkapni, akkor iratkozz fel az alábbi űrlap segítségével!

Név:
E-mail cím: